Belföld

Lakásában rabolt ki két nő egy idős férfit

Elfogták a feltételezett elkövetőket.

Az erzsébetvárosi rendőrök a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársaival együtt néhány óra alatt elfogták a feltételezett elkövetőket, miután november 8-án este bejelentés érkezett arról, hogy a VII. kerületi Péterfy Sándor utca egyik lakásában két nő megvert egy 83 éves férfit, írja a police.hu.

Az idős ember elmondta, hogy két hónapja a Keleti pályaudvar környékén szólította meg a két nő. Beszélgettek, meghívta őket a lakására. Kávét, italt kínált nekik, beszélgettek, ezután vendégei távoztak, nem is hallott felőlük november 6-ig, amikor ismét megjelentek lakásánál, arra hivatkozva, hogy megbeszélték a találkozót, bekéredzkedtek hozzá.

Mivel furcsának találta a viselkedésüket, elküldte őket, de a telefonszámát megadta nekik. Két nappal később ismeretlen számról hívták. Az idősebb nő kereste és meggyőzte, hogy este meglátogatja. 18 óra körül megérkezett, beszélgetni, inni kezdtek, de a barátságos hangnem hirtelen megváltozott. A nő beengedte a társát, kutatni kezdtek a holmijai között, a pénzét követelték.

A két nő többször megütötte, majd ellökte a 83 éves férfit, aki a fejét ütötte be. A támadók az idős ember mobiltelefonjával elmenekültek. A nyomozóknak néhány óra múlva egy X. kerületi lakásban elfogták a rablás elkövetésével gyanúsítható 37 éves R. Magdolnát és a 19 éves szintén budapesti B. Rékát. Gyanúsítottként kihallgatták őket és – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tesznek letartóztatásukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik