Belföld

Hatalmas ellenzéki győzelem a megismételt jászberényi polgármester-választáson

A Facebookon köszönte meg a bizalmat Budai Lóránt, aki másodjára is megnyerte a polgármester-választást Jászberényben, ahol a Fidesz kifogásai miatt kellett megismételni a voksolást. Az újbóli választáson sokkal többen mentek el szavazni, mint október 13-án. Először Budai mindösszes 14 szavazattal nyert, most úgy tűnik, több ezerrel győzte le a fideszes ellenfelét.

Ezúttal több mint nyolcezer szavazatot kapott Budai, míg fideszes ellenfele, Szabó Tamás alig több mint 4500-at. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéki jelöltje 62-34 arányban győzőtt. Tehát, a kormánypártnak nagyon nem jött be az óvás.

Ez az eredmény teljes feldolgozottságnál:

  • Budai Lóránt, Közösen Jászberényért Egyesület (ellenzéki összefogás): 8327 (62,9 %)
  • Szabó Tamás, Fidesz-KDNP: 4569 (34,51 %)
  • Magyar Levente, független: 257 (1,94 %)
  • Dobrosi Péter, Mi Hazánk: 86 (0,65 %)

Jászberényben azért kellett ismét választást tartani, mert:

  • idegenek mentek be a szavazókörökbe,
  • a szavazatszámláló bizottsági tagok „kontrollálatlanul mozogtak”,
  • a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlások történtek, melyek befolyásolták a választás eredményét.

Emlékezetes, hogy október 13-án az ellenzéki – eredetileg jobbikos – Budai Lóránt mindössze 14 szavazattal nyert, az állás 3909–3895 volt. Százalékos arányban 42,63 – 42,48 százalék arányban nyert Szabóval szemben. Magyar Levente független jelölt 931, Dobrosi Péter a Mi Hazánk jelöltje 434 szavazatot gyűjtött.

Budai győzelme után rögtön érdekes dologra lelt, a Facebookon osztotta meg, hogy ledarált, bezsákolt iratokat talált a jászberényi Polgármesteri Hivatalban.

Ledarált iratokkal tömött gyanús zsákokat talált a megválasztott ellenzéki polgármester
Jászberény frissen megválasztott vezetője fotózta le a furcsa csomagokat.

Kiemelt kép: 24.hu / Farkas Norbert

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.