Belföld

A rendőrség szerint főleg a tüntetők miatt nem lehetett Budapesten közlekedni

A diplomáciai esemény mellett jelentős ráhatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény is, ezek egy részét a bejelentők nem az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Elhúzódott az Erdogan elleni tüntetés, teljes káosz volt Budán
A közel kétezer demonstrálóból egyre kevesebben maradtak, fél 9 környékére lényegében elfogytak az emberek. Ekkorra Budán is helyreállt a rend.

Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki találkozójának idején a rendőrség korlátozó intézkedéseket vezetett be Budapest egyes területein, hogy a védett személy akadálytalanul és biztonságosan haladhasson a programhelyszínek között.

Csécsi Soma alezredes elmondta: a diplomáciai esemény mellett jelentős hatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy gyűlés.

Ezek egy részét nem a bejelentésekben és az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le, a rendezők eltértek például a vonulásos rendezvény előre bejelentett útvonalától

– mondta a szóvivő.

Hozzátette: ebből az is következik, hogy az ezekkel a gyűlésekkel érintett terület kiterjedt, a főváros közlekedésére gyakorolt hatásuk megnövekedett.

Mint mondta, a török elnök Budapest közúthálózatának mintegy 94 ezred százalékán közlekedett, és 15 kerületet nem is érintett.

Megjegyezte: a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában csütörtökön Budapesten játszott a Ferencváros-CSZKA Moszkva mérkőzés közlekedésre gyakorolt hatásáról sem szabad elfeledkezni.

(MTI, kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik