Belföld

Nem volt Borkai-hatás, az ellenzéket választóknak elegük lett a Fideszből

Egy hónappal a Borkai-ügy kirobbanása után nehezen mutatható ki a botrány önkormányzati választásokban játszott szerepe. Az IDEA Intézet 2019. október 29 és 31. között végzett kutatása szerint Budapesten az ellenzéki szavazók leginkább az ellenzéki összefogás ténye miatt szavaztak, más szempontokat, így például a polgármesterjelöltek alkalmasságát vagy a programokat kevésbé vettek figyelembe. Minden tizedik fővárosi szavazópolgár egyenesen Orbán Viktor és a Fidesz politikája ellen voksolt október 13-án. Nem a jelöltek, hanem az ellenzéki összefogás győzött egy hónappal ezelőtt.

A nyilvánosságban az önkormányzati választást követően számos vita zajlott arról, hogy Borkai Zsolt botrányának mekkora jelentősége lehetett az eredmények alakulásában. Csakhogy egyrészt maga a „hatás” kérdése is nehezen definiálható, másfelől azt sem könnyű kimutatni, hogy a választópolgárok döntésében az ügy, annak virális jellege, illetve politikai kezelése játszott-e katalizáló szerepet. Az IDEA Intézet legfrissebb kutatásának eredménye nem igazolta, hogy a Borkai gerjesztette problémahalmaz érdemi befolyást gyakorolt volna a választók döntésére. Ez a megállapítás az ellenzéki és a kormánypárti szavazókra egyaránt vonatkozik.

A megkérdezetteknek arra kellett válaszolniuk, hogy mi alapján szavaztak a polgármesterjelöltekre. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy október 13-án az ellenzéki együttműködés polgármestereit támogatók jelentős része magát az ellenzéki összefogást támogatta, legalábbis 28 százalékuk ezt választotta a legfontosabb szempontnak. Hasonlóan fontos támpont csak az együttműködés jelöltjének alkalmassága volt (29 százalék), további 18 százalék viszont annyira elutasító a kormányzattal, hogy szinte bárkire szavazott volna, aki az elégedetlenségét megfelelő módon kifejezte. Ami a Borkai-faktort illeti, október végén

az ellenzéki jelöltre szavazók mindössze két százaléka jelölte meg legfontosabb szempontnak a Borkai-ügy miatti felháborodását.

Budapesten még karakteresebb volt az ellenzéki összefogás melletti kiállás. A fővárosban az ellenzéket támogatók 36 százalékának volt a legfontosabb szempontja az ellenzéki összefogás támogatása, ezt követte 28 százalékkal a jelölt alkalmassága, majd 10 százalékkal a kormány politikájának elutasítása. Közel egy hónappal a Borkai-ügy kirobbanását követően egyetlen településtípus esetében sem beszélhetünk arról, hogy az eseménysor érdemi befolyással lett volna a választói döntések folyamatára. Az természetesen nem zárható ki, hogy az eltelt idő elegendő volt arra, hogy a néhány héttel ezelőtti felháborodás csillapodjon, és az ügy egyre inkább elhalványul a kollektív és az egyéni emlékezetben.

A Fidesz polgármestereit támogatók leginkább a jelöltalkalmasságot (38 százalék), illetve a jelölt orbánista következetességét (20 százalék) emelték ki döntő szempontként. Mivel a települések jelentős többségének élén fideszes városvezetők álltak, nem meglepő, hogy az október 13-án a kormánypártra szavazóknak csak 3 százaléka jelölte meg legfontosabb támpontnak az alkalmatlan ellenzéki jelölt leváltását. A Fidesz-KDNP szavazói a kormánypárt jelöltjének alkalmasságát jelölték meg legnagyobb arányban (28 százalék, majd a jelölt programjára hivatkoztak (24 százalék) második válaszukban.

Az eredmények alapján kevésbé beszélhetünk Borkai-hatásról, sokkal inkább a Fidesszel és/vagy Orbán Viktorral kapcsolatos protestszavazásról. Döntőnek bizonyult az a szempont, hogy a lehető legszorosabb együttműködéssel előállt az a konstrukció, amire a szavazók már korábban is világos igényt fogalmaztak meg. Ugyanakkor azért elmondható, hogy

az önkormányzati választáson szavazók 62 százaléka szerint a Fidesz rosszul kezelte a Borkai-ügyet.

Érdekes módon még a kormánypártot támogatók relatív többsége, 34 százaléka is ezen a véleményen van, és feltűnő, hogy 19 százalékuk nem kívánt, 22 százalékuk nem tudott válaszolni erre a kényelmetlen kérdésre. A települési lejtőn felfelé haladva egyébként növekszik azok aránya, akik szerint a Fidesz nem kezelte jól a Borkai-botrányt.

A Borkai-ügy vélelmezett hatásait az is gyengíti, hogy a választók több mint fele már jóval október 3-a, vagyis Az ördög ügyvédje nevet viselő blog első bejegyzése előtt eldöntötte, kiket támogat a választásokon. Az ellenzékre szavazók esetében ez az arány még magasabb, 58 százalék. A legtudatosabbak a budapestiek, akiknek közel a kétharmada (63 százalék) a választási kampánytól függetlenül rendelkezett határozott preferenciával. A választási kampány finise minden szavazói szegmensben és települési bontásban a válaszolók alig 10 százalékának döntését befolyásolta. Összességében – közvetlenül vagy közvetve – csak ezekre a szavazókra lehetett érdemi hatással a Borkai-ügy.

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2019. október 29-31. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb +/- 2,2 százalékpont. Budapest, 2019. november 7.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik