Belföld

Itt a lista, jól keresnek majd a Karácsony Gergely által rehabilitált szocialisták

Kedden a Fővárosi Közgyűlés megválasztotta a budapesti önkormányzati cégek új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait. Bár a teljes lista csak pénteken lesz nyilvános a fellebbezési határidők miatt, arról már beszámoltunk, hogy többek közt Gyurcsány Ferenc egykori miniszterei is pozíciókhoz jutottak.

A Karácsony Gergely által benyújtott előterjesztésből pedig kiderül, mekkora fizetést szán nekik az ellenzéki vezetésű főváros, ami azért is érdekes, mert az erről szóló törvény elég nagy rugalmasságot biztosít. Annyi az előírás, hogy köztulajdonú gazdasági társaság

  • igazgatósági elnöke nem kaphat többet a minimálbér hétszeresénél,
  • igazgatósági tagja a minimálbér ötszörösénél,
  • felügyelőbizottsági elnöke a minimálbér ötszörösénél,
  • felügyelőbizottsági tagja pedig a minimálbér háromszorosánál.

A jelek szerint Karácsonyék egyik esetben sem a maximum összeget határozták meg, de a korábbinál magasabb fizetéseket, tehát megemelték a 2014-ben megszavazott, Tarlós-féle fizetéseket. A 444.hu cikke szerint Ráadásul a legtöbbször nagyobb mértékben tették, mint amennyivel öt év alatt nőtt a minimálbér (ez 2015-ben 105 ezer forint volt, jövőre 161 ezer lesz).

A bruttó fizetések az alábbiak szerint alakulnak majd:

  • Draskovics Tibor, Gyurcsány Ferenc egykori minisztere lesz a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának új elnöke, amiért a minimálbér négyszeresét fogja kapni havonta. A jövő évi minimálbérrel számolva 644 ezret fog keresni, ami a törvény szerint lehetne kevesebb, de akár elérhetné az egymillió forintot is. Draskovics elődjének 500 ezret szavaztak meg 2014-ben.
  • Igazgatósági tag lesz a BKK-ban Körömi Attila is, aki a 2000-es évek elején még fideszes parlamenti képviselő volt, aztán a Jobbikban is próbálkozott, idén pedig már Pécsen indult a választáson, momentumos színekben.Kikapott, új posztján viszont a minimálbér háromszorosát, havi 483 ezer forintot vihet haza 2020-ban.
  • Egy másik volt szocialista miniszternek, az egykori MSZMP-s Kolber Istvánnak 322 ezres havi fizetés jut jövőre, aki Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatóságába ül be.
  • Ugyanennyit fog keresni Bodnár Zoltán, a Fodor Gábor-féle Liberálisok 2014-es főpolgármester-jelöltje, öt éve viszont csak 160 ezres fizetést szavaztak meg ugyanezekre a posztokra.
  • Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnöke Tordai Csaba lesz, aki szakállamtitkár volt a Bajnai-féle Miniszterelnöki Hivatalban, aztán ő lett az Átlátszó tulajdonosa, amiből most kiszáll. Tordai a minimálbér háromszorosát, 483 ezer forintot fogja megkapni havonta. Elődjének, Barts J. Balázsnak ennél jóval kevesebbet, 200 ezret szavaztak meg 2014-ben.
  • Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium egykori államtitkára, az MSZP korábbi pártigazgatója a BKV igazgatóságában folytatja, havi 322 ezer forintért cserébe, szemben az öt éve megszavazott 250 ezer forinttal.
  • Gál J. Zoltán, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára és Karácsony idei kampányfőnöke 483 ezer forintot fog keresni jövőre a Városüzemeltetési Holding igazgatósági tagjaként. Pont annyit, mint Lakos Imre egykori újbudai alpolgármester, az SZDSZ volt budapesti elnöke. Ez egyébként nem sokkal több, mint az öt éve megszavazott 450 ezer forint.
  • A DK-s Élő Norbertnek a választáson nem sikerült bejutnia a közgyűlésbe, de felügyelőbizottsági tagként havi 290 ezer forinttal vigasztalódhat. 2014-ben csak 210 ezer járt volna neki. Atkári János, Demszky Gábor korábbi helyettesének és Tarlós István tanácsadójának pedig havi 322 ezer forint jut majd a Fővárosi Csatornázási Művek igazgatóságában.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik