Belföld

Demeter Márta felségsértésért nem fizet

Az LMP képviselője nem alkudozik Polt ügyészségével.

A Klubrádióban Demeter Márta felségsértési pernek nevezte, hogy az ügyészség vádat emelt ellene hivatali visszaélés miatt. Szerinte nem követett el bűncselekményt, a munkáját végezte, ezért részéről nincs helye semmiféle alkudozásnak, nem fizet és nem ismer be olyat, amit nem követett el. Dolgozik tovább, ahogy eddig, és ha kell, bíróság előtt védi meg magát.

Vádat emeltek Demeter Márta ellen
Ha a képviselő beismerő vallomást tenne, kétmilliós bírságot kapna.

Emlékeztetett rá, hogy Polt Pétert hétfőn választotta meg újra a  fideszes többség, a legfőbb ügyész pedig rögtön „munkába is állt”. Szerinte világos, hogy koholt vádakkal próbálnak lejáratni ellenzéki képviselőket, utalt saját ügyén túl a DK-s Varju László elleni eljárásra is. Mint mondta, a kormányt borzasztóan zavarja a rengeteg per, amiket ellene indított.

A mostani ügyben is sorra nyeri a sajtópereket, de az emberek számára ennél fontosabb, hogy több mint húsz közérdekű adatigénylési pert kezdeményezett titkolózó minisztériumok ellen. Ezek közül is többet megnyert. Így a kormányzatnak több évi pereskedés után ki kell adnia a 2017-es budapesti vizes vb összes megbízási szerződését, vagy a Paks 2 beruházás gigahitelének módosításáról szóló megállapodást.

Kiemelt kép: Demeter Márta az Atommentes és zöld Pécsért! címû fáklyás felvonuláson október 10-én. MTI/Lendvai Péter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.