Belföld

AB: Nem sérti az Alaptörvényt az iskolák államosítása

Az nem alkotmányossági kérdés, hogy az oktatás közvetlenül az állam feladata vagy az önkormányzatoké, ezt a törvényhozók joga eldönteni – ez derül ki abból az ítéletből, amelyet az Alkotmánybíróság (AB) hozott egy Budaörs által indított ügyben.

A település azt panaszolta be az AB-nél, hogy az önkormányzati iskolákat át kellett adni ingyenes vagyonkezelésre a tankerületi központoknak – írja a Hvg.hu. Budaörs a panaszban előadta, hogy  évtizedek alatt, nagyrészt saját erőből létrehozott egy ingatlanból és nagy értékű ingóságokból álló iskolavagyont és mivel ezt lényegében elvették, a formálisan megmaradt tulajdon tartalma kiüresedik. Szerintük az egy közvetett kisajátítás, amely mögött közérdek nem húzódik.

Az Alkotmánybíróság azonban elutasította a panaszt, mondván, ha a parlament „szakmai szempontok alapján úgy ítéli meg, hogy a köznevelési feladatok állam általi ellátása hatékonyabb és a szakmai szempontokat jobban érvényesítő rendszert eredményez, mint ha ezen feladatok ellátását az önkormányzatok végzik”, akkor korlátozhatja az önkormányzatok tulajdonhoz való jogát is. Hozzátették: a tankerület ingyenes vagyonkezelői joga azonban csak addig tart, amíg az épületben iskola működik.

Az AB szerint tehát nem sérti az alaptörvényt az iskolák államosítása és nem aránytalan az önkormányzati tulajdon korlátozása.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik