Belföld

Két ember haláláért 3 év fogházat kaphat

Vádat emeltek a bajnai tragédia okozója ellen.

A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki jogosítvány nélkül, áthágva a sebességkorlátozást okozott halálos balesetet tavaly március 13-án, amikor Bajna felől Szomor felé kocsijában három utast szállított.

A vádlott a nedves, csúszós, marással érdesített úton 60 km/óra helyett legalább 85-90 km/órás sebességgel hajtott, autójával egy kanyar után átsodródott a másik sávba, keresztbe fordult és egy tehergépkocsinak ütközött.

 

Két utasa a helyszínen meghalt, a harmadik 8 napon belül gyógyuló arc-, könyök- és mellkas zúzódást, a vádlott 8 napon túl gyógyuló arccsonttörést szenvedett. Ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság ítélje 3 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre. Tiltsa el 3 évre a közügyek gyakorlásától, 8 évre a vezetéstől és kötelezze mintegy 660 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik