Belföld

Meghalt Huszár Tibor, az ELTE Szociológiai Intézetének alapítója

89 éves korában meghalt Huszár Tibor akadémikus, szociológus – tudta meg az Index.

Huszár Tibor Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1983 és 1992 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézete alapító igazgatója volt, 1990-ben rövid ideig országgyűlési képviselőként is dolgozott.

Huszár 1948-ban belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. Diplomájának megszerzése után a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének alosztályvezetője volt, majd 1954-ben a budapesti bizottság titkáraként kezdett el dolgozni. Az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt (a Petőfi Kör vezetőségi tagja volt) 1957-ben kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból. Tanárként tudott elhelyezkedni. 1959-ben visszavették az MSZMP-be, de komolyabb politikai szerepet nem vállalt.

Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt pártonkívüli jelöltjeként annak országos listájáról bekerült az Országgyűlésbe, de négy hónappal később lemondott mandátumáról.

Kutatási területe az erkölcsi tudat kérdései, az értelmiségszociológia és a történelemszociológia volt.

Vizsgálta az erkölcsi értékek fejlődésében a folyamatosság és a megszakítottság problémakörét. A tudáselit jellemzőit több művében behatóan kutatta. 1990 után a hatalmi gépezet működésének különféle (elsősorban a rejtettség és a láthatóság) dimenzióit vizsgálta, elsősorban az autoriter (azaz tekintélyelvű) és a diktatórikus/totalitárius rendszerekben. Munkássága alatt több Bibó Istvánnal, Erdei Ferenccel és Kádár Jánossal kapcsolatos mű szerzője, szerkesztője volt.

forrás: Index, Wikipédia, kiemelt kép: Wikipédia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik