Belföld

Újbuda polgármestere leállítaná a szuperkórház építését

Továbbra is állítom, hogy ennek a szuperkórháznak megteremtettük az alapjait a Szent Imre Kórházban, vagyis azt kell továbbfejleszteni

– nyilatkozta Újbuda új polgármestere, László Imre a Hírklikknek. Elmondta, mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy olyan helyen jöjjön létre ez a kórház, ahol minden feltétel biztosított, és kevesebbe kerül. Ha lesz rá lehetősége, akkor leállítja a beruházást.

Az a terület, ahova a kormányzat szeretné a kórházat építeni több szempontból is alkalmatlan: távol van a tömegközlekedési eszközöktől, a közművek hiányoznak, és ezek a hiátusok jelentősen megnövelik a beruházás költségeit. Ráadásul a terület maga egy régi tőzegmocsár, tehát laza az altalaja, ami szintén növeli a költségeket

– nyilatkozta a volt kórházigazgató, aki azt is megjegyezte, Újbudán, más kerületekkel ellentétben nem mondtak fel a hivatalban a jó szakemberek.

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik