Belföld

Elfogadták a fideszes fellebbezését, Litér egyik szavazókörében meg kell ismételni a szavazást

November 10-én meg kell ismételni a polgármester-választást a Veszprém megyei Litér község 1. számú szavazókörében, miután a Győri Ítélőtábla bírósági felülvizsgálatában hétfőn megsemmisítette az eredményt – tájékoztatta a táblabíróság kedden az MTI-t.

Ferenczy Tamás szóvivő közleménye szerint a helyi választási bizottság október 13-án eredményesnek nyilvánította a választást és Varga Mihály független polgármesterjelöltet hozta ki győztesnek.

A határozat ellen Szedlák Attila, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy az 1. számú szavazókörben a Fidesz-KDNP delegáltjának nyilatkozata szerint a szavazatszámláló bizottság olyan szavazólapokat is érvényesnek fogadott el, amelyek nem felelnek meg a törvénynek, mert nem két egymást metsző vonallal történt a jelölt neve mellett a szavazás. A Veszprém Megyei Területi Választási Bizottság október 18-án elrendelte a szavazókörben a polgármesteri szavazatok újraszámolását.

Az újraszámlálás eredményeként a területi választási bizottság megállapította, hogy a Varga Mihály polgármesterjelöltre leadott, korábban érvényesnek talált szavazólapok közül három érvénytelen: két lapon a jelölt neve melletti körben nem szerepelt egymást metsző két vonal, a harmadikon pedig kettőnél több egymást metsző vonal volt. Emiatt Szedlák Attilát hozták ki nyertesnek 480 szavazattal, míg Varga Mihály 479 szavazattal állt.

A területi választási bizottság határozata ellen Varga Mihály és az MSZP is – mint jelölő szervezet – bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Győri Ítélőtábla megsemmisítő végzésének indoklása szerint a területi választási bizottság három választott tagból, két póttagból és négy megbízott tagból állt, de a határozat meghozatalában csak hárman vettek részt, ezért a testület a döntéskor valójában határozatképtelen volt. A határozatképességhez ugyanis a tagok több mint felének a jelenléte lett volna szükséges.

Az ítélőtábla újraszámolta a szavazatokat és megállapította, hogy a szavazólapokat tartalmazó sértetlen dobozban az 1. számú szavazókörben átadott kilencszáz szavazólapból hat szavazólap hiányzik, azok holléte, felhasználásának módja ismeretlen. Ezzel sérült a szavazólapok zárt rendszerének elve, a választás tisztaságának, a jóhiszeműség és a rendeltetésszerű joggyakorlás elve.

Az ítélőtábla megállapította azt is, hogy a felhasznált szavazólapokból 13 érvénytelen volt; Varga Mihályra 479, Szedlák Attilára pedig 480 szavazatot adtak le érvényesen.

kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik