Belföld

Saját dílerüknek segítettek, hogy ellophasson harminc millió forintot

A csavaros eszű betörő egy személyszállító cég tulajdonosát lopta meg, harminc milliót vitt el. A rendőrök hamar elfogták a feltételezett elkövetőt, az 55 éves F. Mihályt, és az is kiderült, hogy az egészben a cég két diszpécsere is segített, tippekkel látták el a férfit, aki amúgy a dílerük volt.

A segítőket, a 35 éves F. Blankát és M. Csabát a munkahelyükön fogták el, és a lakásukon 275 ezer forintot találtak, 64 grammnyi droggyanús fehér port, tablettákat, fecskendőt és több, a fogyasztáshoz szükséges eszközt foglaltak le. A rendőrség még a tányért is lefotózta, amin vajazó késsel zúzták porrá a drogot. F. Mihálynál a XIX. kerületben szintén találtak kábítószergyanús elemeket.

Eddig három embernél tartunk, akik közreműködtek a pénz eltüntetésében, de október 26-án még egy családi házban is házkutatást tartott a rendőrség a XVII. kerületben. B. Csaba a széfeket rejtette el, és a kinyitásban is segíthetett. A házban a nyomozók a betörés elkövetéséhez használható eszközöket és kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak.

A hatóságok mind a négyüket a betörés miatt folytatott eljárásban lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és kérvényezték a letartóztatásukat. Ezen kívül drogkereskedelem miatt felelhet a lopást nyélbe ütő férfi, a többiek birtoklás miatt felelhetnek.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik