Belföld

Évi 4,2 millió forintot költött eddig Terézváros a Figyelő egyik mellékletére, de az új polgármester inkább lemondta a szerződést

Eddig évente 4,2 millió forintjába került Terézvárosnak, hogy a Figyelő című hetilapban külön melléklet jelenjen meg róluk, mostantól viszont inkább lemondják ezt a szerződést, írja Soproni Tamás, Terézváros új polgármestere a Facebookon.

Nem tudom, valakinek feltűnt-e már, de a Figyelő mellékletében eddig két oldalt töltöttek meg terézvárosi tartalmak. Nem ingyen. Gyanítom, hogy nem sokan fordítottak figyelmet erre a mellékletre, de jelzem, hogy mostantól nem is leszünk benne.

 

Máig évi 4,2 millió forintot költött az önkormányzat arra, hogy egy KESMA-propagandalap senki által nem olvasott mellékletében megjelenjen a VI. kerületről néhány cikk. A mai nappal arra kértem a hivatalt, hogy szüntessük meg ezt a szerződést.

 

Így épül a NER. És így bontjuk le, apránként.

– írja Soproni. A Figyelő egyébként az ország egyik legkevesebb példányszámban eladott hetilapja, tavaly négyezer darab alatt adtak el egy számból, de a magyar állam 2017-ben listaáron 780 millió forint értékben hirdetett a hetilapban,

Nem tudom, valakinek feltűnt-e már, de a Figyelő mellékletében eddig két oldalt töltöttek meg terézvárosi tartalmak. Nem…

Közzétette: Soproni Tamás – 2019. október 25., péntek

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik