Belföld

„Majd én megmutatom!” – ordította a kisgyerekei előtt leköpött asszonynak, majd elindult a késért

A Tatabányai Járási Ügyészség kettő rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt nyújtott be vádiratot azzal a héregi férfival szemben, aki alkoholizáló életmódjával és élettársa bántalmazásával veszélyeztette a gyermekei erkölcsi fejlődését.

Az asszony és  párja élettársi kapcsolatából két gyermek született. A férfi rendszeres alkoholfogyasztása miatt az élettársak között rendszeresek voltak a viták, ezek egy részének a gyermekek is szem- és fültanúi voltak.

Tavaly szilveszterkor a férfi féltékenységből szidalmazni kezdte a nőt, arcon ütötte, a felsőruházatát pedig leköpte a gyerekei előtt. Ezt követően a férfi magához vett egy 40 cm hosszúságú kést, és élettársa felé indult a „Majd én megmutatom!” felkiáltással.

A nő a gyerekszobába menekült a gyerekekkel, és gyorsan becsukta az ajtót, a férfi azonban az ajtón kívülről is folytatta a szidalmazást, miközben a kezében lévő késsel hadonászott. Ezen idő alatt a nő telefonon segítséget kért két férfitól, akik megérkezését követően a férfi elrakta a kést és kiment az udvarra. A nő nem kérte a férfi megbüntetését a bántalmazása miatt.

A férfi alkoholizáló életmódjával, és azon cselekményével, hogy a nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló két kiskorú gyermek jelenlétében bántalmazta az élettársát – ezáltal a gyermekeknek nem mutatott megfelelő erkölcsi példát – nevelési kötelezettségét súlyosan megszegte és gyermekei erkölcsi fejlődését, egészséges szocializációját veszélyeztette.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a családfőre, és azt, hogy a bíróság  kötelezze az eljárás során felmerült 58 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Fotó: illusztráció/police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik