Belföld

Egy hét múlva rengeteg ember bankszámláját zárolhatják

A Magyar Bankszövetség legutóbbi, szeptember eleji körképe szerint a vállalati ügyfelek közül közel 150 ezren nem azonosították még magukat, a lakossági ügyfelek esetében pedig több százezres számról lehet szó – mondta az InfoRádiónak Sütő Ágnes, a Bankszövetség kommunikációs főtitkár-helyettese.

A szövetség tapasztalata szerint folyamatosan végzik az adategyeztetést, így az érintettek száma napról napra csökken, de így is biztosra veszik, hogy az október 31-i határidő végéig lesznek olyan lakossági ügyfelek, akik nem esnek túl ezen.

Mint mondta, léteznek úgynevezett alvó bankszámlák, amiknek a tulajdonosai már nem használják azokat, csak még nem zárták le, illetve valószínűsíthető, hogy külföldön élő számlatulajdonosok majd csak következő hazatérésük idején rendezik a kötelezettségüket.

A lakossági ügyfelek esetében azoknak kell elvégezni az adategyeztetést, akik erről bankjuktól értesítést kaptak. 

A nem azonosított bankszámlákat október 31-e után zárolniuk kell a pénzintézeteknek, a bankszövetség munkatársa azonban megjegyezte, hogy a pénz természetesen nem vész el a bankszámláról.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik