Belföld

Berend T. Iván: Orbán leváltotta a rendszerváltást

A történész szerint 2010-ben visszafordultunk az 1989-ben megkezdett úton.

Az Azonnali.hu közli Berend. T. Iván cikkét a rendszerváltás óta eltelt 30 évről. A történész szerint az, ami 1989/90-ben történt a magyar történelem kiemelkedő eseménye volt. Noha őt az ország elhagyására késztette, nem hiszi, hogy

lehetett volna jobban csinálni.

A ’89-es fordulat vetett véget egy elavult, alapjaiban rossz szovjet mintájú államszocialista rendszernek és tette lehetővé az uniós és NATO csatlakozást. „Ehhez hasonló nyitás” a modern magyar történelemben korábban nem volt, az ország „mindig rossz szövetségi rendszerekhez csatlakozott”. A rendszerváltást annak ellenére történelmi jelentőségűnek tartja, hogy annál – mint minden nagy történelmi átalakulásnál – rossz elemek, így a „közel fél évszáda meghaladott szélsőjobboldali” tendenciák is felszínre törtek.

Erről beszélt 1989-ben az amerikai New Yorker újságírójának is, mire a választások előtt álló MDF elnöke, Antall József kérte, mondja azt, hogy az  újságíró kiforgatta szavait. Erre nem volt hajlandó.  Rágalmazásért feljelentette a belügyminiszter, aki ellen megnyerte pereit, de 1990 tavaszán elhagyta az országot. Az amerikai University of California Los Angeles egyetemének professzora lett. Harminc éve ott él.

Berend T. Iván úgy látja, a ’89-ben megindult folyamatok ellen bontott zászlót „a 2010-es években megindult újabb rendszerváltás”.

Az „illiberális”, a demokrácia alapjait támadó, második rendszerváltás nem magyar sajátosság, de ahhoz nem a ’89-es hibái vezettek, hanem a naiv várakozások és a 2008-as válság, amely megalapozott egy új rendszerváltás ígéreteinek.

A térség több, hasonló utat járt országa az európaiság helyett az unióellenesség útjára kanyarodott. A keleti szelet erősebbnek tartja a nyugatinál, s keleten keresnek új szövetségeket.

Ezzel ugyan az ország sohasem járt még jól. Mintha a nacionalista, úgynevezett »keresztény kurzus« éledt volna újra.

A történészt megdöbbentette, hogy Bernard-Henri Lévy szerint – amit a magyar kormány nem cáfolt – Orbán Viktor azt mondta neki, hogy ő legkeresztényibb, tehát a legeurópaibb az európaiak között.

Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.

Orbán Viktor mintha 2010-ben megállította volna az országot az 1989-ben elindított történelmi úton, és visszakanyarította volna a múlt meghaladott folyamataihoz, amit megtettek a nagy francia forradalom után is, de a bolsevik forradalom után kiépült sztálini rezsimet is átjárták a lerombolt cári rendszer jellemvonásai. Berend T. Iván azonban úgy látja, ez nem végzetes történelmi meghatározottság, jó kormánypolitikával, így az oktatás fejlesztésével le lehetne küzdeni.

Berend T. Iván: Miért nem lép ki Magyarország az EU-ból?
Kint vagy bent jobb? Emailes interjú a professzorral Orbánról és bevándorlásról, „hanyatló” Nyugatról és éhes Putyinról.

Kiemelt kép: Orbán Viktor beszédet mond a Zeneakadémián 2019. október 23-án. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik