Belföld

„Írni sem lehetne jobb komédiát” – Kiakadtak a bíróságra az Üllői úti tragédiában elhunyt rendőrök szülei

Újranyitották a bizonyítási eljárást a két rendőr halálát okozó részeg sofőr ügyében.

Bár már a perbeszédek is lezajlottak, még mindig nem sikerült pontot tenni a kispesti bíróságnak annak a férfinak az ügyének a végére, aki 2015 februárjában két rendőrnek, Demecs Gergelynek és Windt Bálintnak a halálát okozta jogosítvány nélkül, részegen vezetve.

A tervezett ítélethirdetés helyett Hegedűs Emőke bírónő ugyanis egy váratlan húzással újranyitotta a bizonyítási eljárást és még egy műszaki szakértőt beidézett. A szakértő nem ért rá, ezért ezt a tárgyalást is elnapolták.

Ez már legalább a hatodik olyan tárgyalási nap, amit elnapoltak ilyen-olyan ok miatt. Előfordult, hogy valamelyik tanú vagy szakértő mentette ki magát, de olyan is megesett, hogy a tragédiát okozó K. Gergely jelentett beteget, s potyára jelentek meg a szakértők, mert a bíróság egyszerűen megfeledkezett arról, hogy idézést küldött nekik.

Mivel már több mint négy és fél éve húzódik a maratoni per, érdemes felidézni, mi is történt az ominózus napon.

K. Gergely az Üllői út és a Mikszáth Kálmán utca kereszteződéséhez érve akart balra kanyarodni. Szemből érkezett a kereszteződésbe a megkülönböztető jelzést még nem használó, de látható rendőrautó 136-139 kilométeres óránkénti sebességgel.

A részeg fiatalember azonban ennek ellenére is levágta a kanyar ívét és megkezdte a szabálytalan balra kanyarodást. Ütközött a rendőrautóval, amely kisodródott, majd hatalmas sebességgel nekicsapódott egy taxinak.

A férfi segítségnyújtás és a mentők értesítése nélkül lelépett a helyszínről, majd pár utcával arrébb leparkolt a kocsival. Kicsivel később azonban visszasomfordált a környékre, hogy meglesse a helyszínelést, a rendőrök ekkor kapták el.

K. Gergely akkor azt hazudta, hogy az egyik barátja hagyta ott a kocsit, ő pedig csak a lakáskulcsot akarta kivenni belőle, mert benne felejtette korábban. Az igazoltatás során azonban kiderült, hogy ez nem igaz, egy szemtanú ugyanis rögtön felismerte és egyből azonosította a férfit.

A szakértői vélemény szerint K. Gergely véralkoholszintje 2,30 és 2,42 ezrelék között volt, azaz annyira részeg volt, hogy kis híján alkoholmérgezést kapott..

Az ügyész a júniusi perbeszédében elmondta, teljesen egyértelmű, hogy a rendőrautónak volt elsőbbsége, akkor is, ha nem volt még bekapcsolva a megkülönböztető jelzés a járőrkocsin. Kiemelte, hogy K. Gergelynek nem volt jogosítványa, mert korábban bevonták tőle ugyancsak ittas vezetés miatt.

Az ügyész középmértéknek megfelelő büntetést, azaz hat és fél év börtönt kért K. Gergelyre halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt.

K. Gergely védője szerint azonban a rendőröknek is észlelniük kellett volna, hogy a védence a felezővonalnál bekanyarodik.És az is bizonyítható, hogy a rendőrök nem tettek elkerülő manővert és gyorsítottak az ütközés előtt. Álláspontja szerint

az sem bizonyított, hogy védence másképp közlekedett volna az általa jól ismert útszakaszon, ha józan.

K. Gergely a pénteki bírósági tárgyaláson is fenntartotta a korábbi emlékezetes vallomását. Ebben az ittas vezetést és a segítségnyújtás elmulasztását elismerte, a baleset miatt azonban nem érezte felelősnek magát.

Olyannyira nem, hogy azt mondta, ha nem iszik alkoholt, akkor is ugyanígy kanyarodott volna.

A mára tervezett utolsó szó joga elmaradt. És bár már rég megvoltak a perbeszédek is bíró mégis újra nyitotta a bizonyítási eljárást. Mint mondta, olyan dolgok történtek, hogy a műszaki szakértő újbóli meghallgatása szükséges. Ám hogy milyen dolgok történtek, azt már nem árulta el. Mivel a szakértő nem tudott megjelenni, ezért október 30-ra napolta a tárgyalást.

Az elhunyt rendőrök szerettei felháborodva vették tudomásul, hogy ezúttal sem született döntés: „Vicc ez az egész, kabaré” – mondták a hátsó sorokban többen is.

Nem tudom felfogni, kinek az érdeke, hogy így elhúzzák ezt az ügyet. Írni sem lehetne ilyen komédiát, ami itt folyik. Nem értem, hogy mit kell itt még szakérteni, amikor valaki részegen, jogosítvány nélkül okoz halálos balesetet

– mondta lapunknak Demecs László, a balesetben elhuny egyik rendőr édesapja.

Demecs László elmondta, nemcsak a tragédia, de a maratoni hosszúságúra nyúlt per is rettenetesen megviseli az egészségét. Mióta az eljárás zajlik, szívritmuszavara lett és megvakult az egyik szemére. A pénteki bírósági tárgyalásra szívultrahang-vizsgálatról érkezett. Ezúttal is feleslegesen.

Kiemelt kép a szerző felvétele

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik