Belföld

Kocsis Máté: udvarias megközelítés, hogy Borkai kilépett a Fideszből

A Fidesz és a KDNP balatonalmádi frakcióülésén volt szó Borkai Zsolt botrányáról is, ám az semmilyen vitát nem generált, a frakció álláspontja ugyanaz, mint amit Orbán Viktor elmondott: vannak dolgok, amik nem férnek bele – mondta az Index tudósítása szerint Kocsis Máté sajtótájékoztatón. Ugyanakkor egy válaszában úgy fogalmazott, udvarias megközelítés, hogy Borkai kilépett a Fideszből, vagyis a frakcióvezető sugallata szerint a győri polgármester nem önszántából távozott a kormánypártból, erről azonban részleteket nem mondott.

Kocsis Máté szerint a győriek döntését, amellyel újraválasztották Borkait, tiszteletben tartják, az pedig, hogy a közgyűlés, amelyben a Fidesz van többségben, hogyan működik, az a polgármesteren és a képviselőkön múlik. Borkai fölött semmilyen utasítási joga nincs a Fidesznek, a város irányításában viszont megkerülhetetlen a pártszövetség, mondta.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is összefoglalta a véleményét Borkai Zsolt szexbotrányáról:

Egyrészt az intimitásnak, legyen az pozitív vagy negatív, nincs helye a nyilvánosság előtt. Másrészt viszont, az életstílus, ha nem felel meg a hitelességnek, akkor viszont van helye, és arról részben a jelöltállító szervezet, részben a választók elmondják a véleményüket.

Kövér már lemondatta Borkait, de jött Orbán
A Népszava szerint ez okozta a totális kommunikációs káoszt pénteken a Fidesznél.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik