Belföld

Nyilvános bocsánatkéréssel vezekeltek egy keszthelyi iskola diákjai és a tanáruk

Szokatlan jelenet játszódott le a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban, az esetről a Momentum Mozgalom Zala megyei képviselője, Dalnoki Szilárd számolt be szerdán, hogy aztán a Nyugati Fény meg is írja. A politikust az iskola egyik diákja kereste meg, aki arról számolt be, hogy kedden, az iskola udvarán, a teljes gimnázium előtt kellett bocsánatot kérni egy tanárnak és több tanulónak egy diákcsíny miatt.

A képviselő lapunknak elmondta, hogy kapott egy megkeresést egy névtelenséget kérő diáktól azzal kapcsolatban, hogy egy nyilvános bocsánatkérés fog történni a gimnázium udvarán, az egész iskola előtt. Mint mondta, információi szerint a kedd délelőttre meghirdetett időpontban

felálltak a diákok, kimentek az udvarra az osztályfőnökükkel együtt, akinek szintén bocsánatot kellett kérnie, és egy papírról olvasva mindegyikőjük mikrofonba elmondta a szövegét, majd végül megtapsolták őket.

Az ügy előzménye egy diáknapon előadott jelenet volt, egy olyan tanárról, aki már nem tanít az intézményben. A pedagógus korábban állítólag összejött az egyik diákjával, a képviselő úgy tudja, hogy még mindig egy párt alkotnak. Dalnoki azt mondja, látta a felvételt a műsorról, ami miatt bocsánatkérésre kötelezték az érettségire készülő diákokat, és szerinte nem történt semmi igazán durva: az eljátszott tanár és tanítványa állnak esküvői ruhában és a tanár édesanyja, aki szintén az intézményben tanít, összeadja őket. Az érintett személyek viszont megsértődtek, ezért kellett bocsánatot kérni.

Nem a bocsánatkéréssel van gond, viszont ennek nem ez lett volna a módja

– mondja a Momentum képviselője, aki az eset kapcsán felvette a kapcsolatot a Társaság a Szabadságjogokért egyesülettel, az érintetteknek szükséges esetleges jogi segítség biztosításáért.

Az esettel kapcsolatban kerestük a Vajda János Gimnázium igazgatóját, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Az intézmény honlapjára mindeközben felkerült egy intézményvezetői állásfoglalás, amelyben Varga Sz. Gábor megbízott intézményvezető azt írja:

Szeretném leszögezni, hogy a bocsánatkérés nem megszégyenítés. A bocsánatkérés a felnőtt erkölcsiség megnyilvánulása, amely a másik ember személyének tiszteletén alapul. Ez pedig az európai kultúrában bármilyen közösségi együttélés, így az iskolai nevelő-oktató munkának is nélkülözhetetlen feltétele.

Az intézményvezetői állásfoglalás szerint az említett osztály „bátran élt ezzel a lehetőséggel, példaértékű tettüket az iskolai közösség döntő többsége kellő átérzéssel fogadta”.

Az igazgató arra kér mindenkit, hogy „alapvető erkölcsi értékeinket szem előtt tartva legyen továbbra is szerves alakítója iskolánk közösségi életének”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik