Belföld

Két K. Jánost is fogtak a 34 milliót érő droggal

10 ezer adag amfetamin piacra dobását akadályozták meg a rendőrök.

A pécsi rendőrök nyomoznak kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt a 34 éves K. János és társa, a 38 éves K. János ellen. A 34 éves férfit Magyarszéken érték tetten október 11-én. A gyanú szerint éppen a Nyugat-Európából beszerzett két kilónyi amfetamint értékesítette. A helyszínen elfogták társát is.

A police.hu szerint a nyomozók K. János és társa, illetve még két másik ember lakását átkutatták és kábítószergyanús anyagokat, sok készpénzt, autót és motorkerékpárt foglaltak le. A gyanú szerint a páros korábban már háromszor értékesített hasonló mennyiségű kábítószert.

Az akcióban összesen 8,4 kiló amfetamint foglaltak le. A szakértő  véleménye szerint a lefoglalt drog  jelentős mennyiségű, legalább 10 ezer fogyasztói adagnak felel meg, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint. A két férfit a KR NNI pécsi nyomozói gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A másik két embert kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki. ők szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik