Belföld csatatér

Újabb Kubatov-lista: Érden is lefotózták a Fidesz választói adatpapírjait

Az érdi ellenzék megszerzett egy több száz helyi választó adatait tartalmazó listát, amelyet el is keresztelt Kubatov-listának. A Fidesz Érden a T. Mészáros András polgármester mögött álló aktivistákat egy 80 oldalas adatbázissal szerelte fel, amelyet az önkormányzati választás ideje alatt a mozgósításában kell használniuk.

Az érdi lista formájában teljesen megegyezik, a pénteken Kaposváron lefotózott, szintén Kubatov-listának nevezett papírral, ami arra enged következtetni, hogy a Fideszben központilag készítik az egyes települések számára a választói névsorokat. A helyi aktivistának személyesen kell végigjárniuk a listában szereplő címeket, majd az általuk rögzített adatokkal a központban újrafrissítik az adatbázist.

A választási mozgósítások megszervezésében döntő szerepet játszott a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor, ezért kapták a listák róla a nevet.

Az adatbázisban az egyes címek alatt sokszor egész családok szerepelnek név szerinti felsorolásban, mellettük pedig a telefonos elérhetőséget is feltüntetik. Ez azért lehet fontos, mert a Fidesz a személyes mozgósítás mellett a direkt telefonos megkeresést is rendszeresen beveti a kampányok alatt. Az érdi Fidesz Facebook-oldalára a napokban több fotó is felkerült, amelyen a helyi politikusok T. Mészáros Andrással együtt egy callcenterből telefonálnak a választóknak.

A listázást végző aktivisták számára előírás, hogy betűkódokkal kategorizálják a felkeresett választókat.

A fejléc szerint a T (támogat), E (elutasít), B (bizonytalan), N (nincs otthon), R (rossz cím), G (egyéb), M (mozgássérült), H (elhunyt), K (elköltözött) jeleket kell használniuk.

Vasárnap délelőtt a Csőzik László ellenzéki polgármesterjelölt és jelölő pártjai a helyi választási bizottsághoz fordultak a lista miatt. Csőzikék szerint:

Az adatbázisok törvényes úton nem jöhettek létre, a választási kampányban való felhasználásuk pedig egyértelműen sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét.

A Fidesz a helyi szervezet Facebook-oldalán azonnal ellentámadásba kezdett.

Az a lap, amely ellen ma kifogást nyújtottak be, és amit nem kizárt, hogy saját politikai céljaikra lemásoltak, az adatkezelő, azaz a Fidesz tulajdonában álló, jogszabályok alapján kezelt, adatbázisban nyilvántartott azon személyek adatait tartalmazza, akik hozzájárulásukat adták, hogy az adatkezelő velük kapcsolatot tartson. Használata, alkalmazása kizárólag a jogszabályok előírásai szerint történhet.

A közleményben azt is állítják, hogy a Fidesz a jogosulatlan adatkezelés alapos gyanúja miatt haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik