A következő élő közvetítés része Karácsony Gergely az új főpolgármester, tíz megyei jogú városban győzött az ellenzék

Megkérdezték Orbán Viktortól, hogy támogatja-e Borkai Zsoltot

A Zugligeti Általános Iskolában adta le szavazatát Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó. Voksulásuk után a kormányfő néhány perc erejéig a sajtó rendelkezésére állt. Elmondta, hogy Tarlóst István támogatja, arra kérdésre azonban nem adott egyártelmű választ, hogy Borkai Zsoltot, a Fidesz orgiabotrányba keveredett polgármesterét támogatja-e. Mint mondta:

A győrieket támogatom.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Orbán Viktor szerint a kampány élesen elvált az országos politikától, 30 évre visszamenőleg ez volt a leginkább a helyi jelöltekre összpontosító kampány. Hozzátette: igyekeztek arra biztatni az embereket, hogy menjenek el szavazni, így tett ő maga is.

Beletettem, amit bele kellett tenni

— fogalmazott a miniszterelnök, aki magas részvételre és jó hangulatú vasárnapra számít.

Kérdésre kifejtette: a Borkai-ügyről a győriek mondanak ítéletet. Megvárja a választás eredményét, saját véleményét majd csak azután közli.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik