Belföld

„Nemcsak a lányunkat, bennünket is megölt”

Hétfőn az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a férfinak a pere, aki a vád szerint hat évvel ezelőtt a Soroksári úton megerőszakolta és megölte Gyurik Krisztinát. A hatóságok iszonyatos erőfeszítéseket tettek meg addig, amíg eljutottak a vádemelésig, több mint 350 millió forintot költöttek el a nyomozásra, hogy felgöngyölítsék a futónő meggyilkolásának történetét.

Az ügyben öt év után, tavaly szeptemberben az hozott áttörést, hogy a laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak a holttesten rögzített anyagmaradványok és az öt éve betörés és lopás miatt börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája között.

A férfi eleinte azzal védekezett, hogy látta, amikor a futónőt egy másik férfi bántalmazza. Azt állította, úgy került a helyszínre a DNS-e, hogy megpróbálta megvédeni a nőt, és közben ő is megsérült. Az amúgy is hiteltelen magyarázatot tovább gyengítette, hogy az áldozat mobilját megtaláltak a férfi börtönletétjei között.

Az ügyész életfogytiglant kért R. Szilveszterre aljas indokból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás miatt arra az esetre, ha lemond a tárgyalás jogáról és váddal egyezően beismeri a gyilkosságot. Emellett azt kérte, hogy a férfit leghamarabb csak 30 év múlva bocsássák szabadon feltételesen.

R. Szilveszter flegmán válaszolt a bíró kérdéseire, és már érkezésekor belemosolygott a kamerákba. Nem ismerte be a bűnösségét, és vallomást sem tett, kizárólag az életkörülményeiről beszélt. Elmondta, hogy asztalosként végzett, nőtlen, se gyereke, se más hozzátartozója nincs. Ügyvédje ezt követően indítványozta, hogy a következő tárgyaláson együtt hallgassák meg az eddig kirendelt hat orvosszakértőt.

Az áldozat édesanyja, Gyurik Sándorné kiborult a férfi viselkedésén. Azt mondta:

Elképzelni sem tudom, hogy mit tud nevetgélni azon, hogy hátulról leteper és megöl valakit. Nemcsak a lányomat gyilkolta meg, hanem a családomat is. Ott akkor bennünket is megölt. A lányom kisfiának ma van a tizenhetedik születésnapja, valószínűleg soha nem fogja tudni feldolgozni ezt a szörnyűséget, ez az ember meg itt nevetgél, mintha semmi sem történt volna. Ott leszek a következő tárgyaláson is, és kérni fogom, hogy nézzen a szemembe, és mondja el, mi oka volt arra, hogy megölje a lányomat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik