Belföld

A pécsi fideszes polgármesterjelölt nem mondott igazat, amikor két biztonsági őr mellett tanúskodott

Korábban a témában:

A Népszava szerint a másodfokú bíróság egy durva verés miatt indított perben azt mondta ki, hogy a tanúk nem mondtak igazat. Ebben az az igazán érdekes, hogy az egyik tanú közszereplő. Vári Attila a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje, aki korábban a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN) vezetőjeként tett vallomást az eljárásban.

Az ügy előzménye annyi: a pécsi sportcsarnok egy kulturális rendezvénynek adott otthont, ami után a biztonsági őrök megvertek egy egyetemistát. A sértett feljelentést tett, így két őrző-védő vádlottként állt a bíróság elé, és két ítélet született arról, hogy lényegében ok nélkül bántalmazták az egyetemistát, írja a lap. A biztonsági őrök azt vallották, a megvert ember a létesítmény mosdójában tört-zúzott, illetve fenyegetően lépett fel velük szemben, ezért volt szükség az erélyesnél jóval keményebb beavatkozásra. Ezt a verziót adta elő többek között a sportcsarnok biztonságáért felelős vezető, a rendezvény biztosítását végző cég embere, illetve Vári Attila.

A Népszava szerint a másodfokú ítélet indoklása egyértelmű: a helyszín szemléje, illetve az ott készült fotók cáfolják, hogy a sértett tört és zúzott a mellékhelyiségben. Ráadásul a bíróság a sértett mellett kiálló tanúknak adott hitelt, akik szintén cáfolták a vádlottak verzióját. Így a bíró arra jutott, hogy a vádlottak eljárását menteni igyekvő tanúk – köztük Vári – vallomásának hitelessége megkérdőjelezhető. A másodfokú ítélet leszögezi, hogy az elsőfokú eljárás helyesen tette, amikor az objektív bizonyítékoknak ellentmondó vallomásokkal szemben a sértett állításait fogadta el valósnak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.