Belföld

Női parókában kínálta a bájait, de valójában férfi volt

A Győri Járási Ügyészség lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a győri férfival szemben, aki női parókát viselve, magát nőnek kiadva lopta meg a férfiakat idén tavasszal Győrben.

A harminc éves férfi Győr belvárosában, hajnali időpontokban tett szexuális ajánlatokat a három, ittas állapotban lévő férfinak. A szórakozóhelyekről hazafelé tartó férfiakat először megszólította, majd volt, hogy megölelte, volt, hogy meglökte, ezt követően pedig eltulajdonította a pénztárcáikat. Az eltulajdonított tárcák helyére minden esetben egy-egy idegen pénztárcát rakott.

Az elkövető a három férfinak összesen 35 ezer forint kárt okozott. A tolvajnál metamfetamin volt az elfogásakor.

Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló elkövetőt, mint különös visszaesőt három rendeli lopás vétségével és egy rendbeli kábítószer-birtoklás vétségével vádolja. Vele szemben négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható. Tekintve, hogy cselekményeit korábbi, hasonló bűncselekmények miatt kiszabott, öt éves börtönbüntetésének feltételes szabadsága alatt követte el, várhatóan ezen feltételes szabadság megszüntetésére is sor kerül vele szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik