Belföld

A Legfőbb Ügyészség szerint nincs ok a Teréz körúti robbantó büntetésének enyhítésére

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához P. László ügyvédje, Szikinger István azok után, hogy védencét életfogytig tartó fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a Teréz körúti robbantás miatt. A jogerős döntés értelmében a férfi 30 év múlva bocsátható legkorábban szabadon feltételesen.

P. László édesapja azt szeretné elérni, hogy töröljék a második vádpontot, a terrorizmust, és ne emberölésnek, hanem közveszély okozásának minősítsék a történteket. Szerinte még ha a fia küldte volna is a Belügyminisztériumnak a bizonyítékként felhozott emailt, abban akkor sincs olyasmi, ami miatt a zsarolást vagy az állami szerv kényszerítését meg lehetne állapítani.

Megkerestük a Legfőbb Ügyészséget, hogy megtudjuk, hol tart az ügy, és mit indítványoztak.

Az adott ügyben a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben – ölési szándék hiányára hivatkozva – a jogerős határozat megváltoztatását és életveszélyt okozó testi sértés vagy szándékos közveszélyokozás miatt enyhébb büntetés kiszabását kezdeményezte. A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt egyrészt törvényben kizártnak, másrészt pedig alaptalannak találta, ezért  a jogerős határozat – tanácsülésen történő – hatályában fenntartását indítványozta a Kúriánál.

– közölte Fazekas Géza szóvivő, főosztályvezető-helyettes.

P. László édesapja a Legfőbb Ügyészség indítványával kapcsolatban azt mondta, ellenvéleményt nyújtanak be, mert ebben a jogi szakaszban nem lehet vitatni a tényállást.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.