Belföld

Nyertek a képviselők, nem szabadott volna kidobni őket az MTVA épületéből

Az első fokon eljáró bíróság megváltoztatta az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát, amit az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen kért az MTVA, és elutasította azt, írja a 444. Az ítéletből a lap szerint az is következik, hogy nem lehetett volna kidobni az ellenzéki politikusokat az épületből.

A lap idézi a bírót, aki szerint az ellenzéki országgyűlési képviselőknek joga volt bemenni az MTVA épületébe tavaly decemberben, és a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az ott tartózkodásuk okozott-e aránytalan sérelmet az állami médiának. Az ítélet kihirdetésekor a bíró azt mondta, hogy az országgyűlési képviselők munkájukat a köz érdekében végzik, és nem utasíthatóak.

A bíró szerint az MTVA nem bizonyította, hogy miért okozta volna az állami média működésének aránytalan sérelmét, ha az ellenzékiek egy műsorban 8-10 percben ismertetik a követeléseiket.

Az indoklás szerint az MTVA nem terjesztett elő bizonyítékot, ami azt mutatta volna, hogy az ellenzéki képviselők miatt aránytalanul sérült volna az állami média működése. Az ítélet nem jogerős.

Éjszakára bent maradnak a képviselők a köztévében - Élő
Többezer ember sétált ki Óbudára a Momentummal, hogy beolvassák a követeléseiket a köztévébe. Bent az ellenzéki képviselőket börtönnel fenyegetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik