A Szegedi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét abban a perben, amit Botka László indított Szabó Bálint és a Szegedma ellen – közölte a Szeged.hu.
A polgármester azután indított pert, hogy Szabó az Echo TV-ben azt állította: az ügyészség vádiratában benne van, hogy a Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig érnek. Ezt a Szegedma „feldúsította”, majd nyomtatott verziójában, a Déli Szóban már azt állították, hogy Szeviép-pénzek kerültek Botka Lászlóhoz.
Mivel Echo TV nincs, így Szabó élő adásban nem tud bocsánatot kérni, de a Szegedmának 8 napig nyitóoldalán kell tartania az ítélet rendelkező részét és a bocsánatkérést, a Déli Szónak pedig a címlapon kell ugyanezt tennie.
Botka László Facebook-oldalán közölte, a Fidesz szegedi provokátorától és propagandalapjától kapott kétmillió forintot a rászoruló gyermekek támogatására fordítja.
Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás