Belföld

Pofátlan temetői tolvajt kaptak el Sükösdön

Lopásról érkezett bejelentés 2019. július 16-án kora délután a Bajai Rendőrkapitányságra, mely szerint a sükösdi temetőben egy ismeretlen eltulajdonított egy pénztárcát — írta meg a police.hu rendőrségi honlap.

A rendőröknek a 60 éves sértett elmondta, hogy egy sírhelyet gondozott, és ezalatt a táskáját letette a földre. Amikor elment a közeli kúthoz vízért, értékeit őrizetlenül hagyta, a táska pedig el is tűnt. Az asszony rövid keresés után a táskát ugyan megtalálta a közelben, de a pénztárcáját a tolvaj elvitte. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét a helyi körzeti megbízott – egy tanú kiváló személyleírása alapján – rövid időn belül beazonosította.

A lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 43 éves férfi a kihallgatásán beismerő vallomást tett. Az eljárás során szabadlábon védekező helybéli gyanúsított ügyében a Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte. Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

A rendőr arra kéri az állampolgárokat, hogy fordítsanak kellő figyelmet értékeik védelmére.  A temetőkben, a sírok gondozása közben ne tegyék le a földre, sírkövekre a táskáikat, és semmiképpen ne hagyják még rövid időre sem őrizetlenül személyes dolgaikat. Még a temető környékén parkoló személygépjárművekben se hagyjanak látható helyen értékes tárgyakat, műszaki cikkeket, hiszen a sírkertek környéke kedvelt célpontja lehet a tolvajoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik