Belföld

Semjén Zsolt: Szárnyal az ország

Még az ellenségeink sem tudják tagadni a magyar gazdaságpolitika sikerét, ilyen alacsonyan még soha nem volt a munkanélküliség, ekkora megtakarítása még soha nem volt a társadalomnak, és ekkora fogyasztása sem; szárnyal az ország – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön, a Fidesz-KDNP-s országjárásának gödöllői állomásán.

Semjén Zsolt közölte: 2010-ben egy államcsőd szélén álló országot vett át az Orbán-kormány a szocialistáktól.

Azóta az Orbán-kormány legalább 20 százalékkal csökkentette az államadósságot és valutából forintalapúra váltotta, így az nem külföldi spekulánsok, hanem a magyar emberek kezébe került

– tette hozzá.

A GDP-növekedés 5 százalék fölött van, ezért Magyarország, bármi történjen is, mindig a német növekedés fölött lesz 3 százalékkal és 2 százalékkal az unió növekedése felett – fűzte hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy amennyiben megvannak a brüsszeli pénzek és azokat a költségvetés ki tudja egészíteni saját forrásokkal, akkor ahhoz, hogy helyben is történjen valami, jó polgármester kell.

Hozzátette, olyan polgármesterre van szüksége Gödöllőnek, aki a város lakosságával együtt életképes programokat tud kitalálni, jó kapcsolata van a térség országgyűlési képviselőjével, a megyével és jóban van a magyar kormánnyal is, hogy ki tudja lobbizni a támogatást.

Semjén Zsolt azt mondta: a lobbizás a világ minden részén létezik. Az az ember, akinek közös az értékrendje a térség országgyűlési képviselőjével, a megyével, a kormánnyal, könnyebben tud kilobbizni forrásokat, fejlesztéseket a saját városának, mint aki szemben áll velük.

A miniszterelnök-helyettes Kolozs Csabát ajánlotta polgármesterjelöltként a gödöllőiek figyelmébe. A jelöltről szólva kiemelte, hogy saját erejéből építette fel cégeit és sok embernek ad munkát.

Hozzátette, hogy aki a saját erejéből emelkedett fel, képes arra, hogy Gödöllő fejlesztését is kézbe vegye.

(MTI, kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik