Belföld

Elítélték a férfit, aki ököllel esett a polgármesternek, mert nem kapott munkát

Felfüggesztett börtönre ítélte hivatalos személy elleni erőszak miatt a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a 29 éves férfit, aki ököllel esett az esztári polgármesternek, mert nem tudott munkát adni neki. A támadó 1 év 4 hónapot kapott 3 év próbaidőre felfüggesztve, egyben pártfogót rendeltek ki mellé.

A férfi tavaly július 4-én 10 óra 30 perc körül a posta bejárati ajtaja előtt megkérdezte a település első emberét, hogy valóban ő-e a polgármester, illetve van-e munkavégzési lehetőség az önkormányzatnál.

A polgi közölte, hogy valóban ő a polgármester, álláslehetőség azonban nem volt a hivatalban. A férfi ekkor szidalmazni kezdte, majd ököllel mellkason vágta a község első emberét. Az ütés hatására a politikus hátralépett, a férfi ököllel újra ütni akart, azonban a polgármester elhajolt. A verekedést egy arra járó férfi látta és többször rákiabált a támadóra, aki ezt követően távozott a helyszínről.

A férfi az utolsó szó jogán azt mondta:

Nagyon megbántam az egészet, kérhetnék részletfizetést a bűnügyi költség megfizetésére

Kiss László bíró enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott,  súlyosító körülményként vette figyelembe azonban, hogy a férfi büntetett előéletű, s egyre több az ehhez hasonló eset.

Az ügyész és az elkövető tudomásul vette a döntést, a vádlott védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.

Fotó: Illusztráció/MTI/ Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.