Szerintem ma volt életem legstresszesebb napja.
Az idősek ápolásával foglalkozó Szabolcs nem panaszkodni akar, inkább azt szeretné szemléltetni, bármennyire stresszes is a munkája, az emberi pillanatokból sokat tud meríteni.
Az eddigi legstresszesebb napján a 18 betegre jutó négy ápolóból kettő kiesett, így alig volt ideje a betegekre. Főleg azt sajnálta, hogy nem tudott időt szakítani az egyik végstádiumú páciensre, akinek már csak napjai lehetnek hátra. Csak a műszakja után sikerült húsz percet eltöltenie a bácsival. A kollégák kiesése miatt mindig több lesz a papírmunka, Szabolcs ezt nehezen viseli, mert kevesebb időt tud a betegekre szánni. Bevett szokása, hogy a műszak után kompenzál: egy kicsivel tovább marad bent a betegei miatt.
Fodor Szabolcs három éve ment ki Berlinbe, hogy elvégezzen egy ápolói képzést.
Mindig pozitív, mosolyog, élmény együtt dolgozni vele és a betegek is szeretik – ezzel az ajánlással jelölte egy kolléganője arra a versenyre, amelyben Berlin legjobb ápoló gyakornokát keresték. A 26 éves fiú megnyerte a díjat, de szeptember végéig lehet még Szabolcsra szavazni, aki esélyes a legjobb németországi ápoló elismerésre is.
Nem csak a munkamorál és a személyiség volt fontos a díjnál, a jelölt története is sokat nyomott a latba. Szabolcs 2016-ban egy egészségügyi képzést kezdett el: három év alatt elvégzett egy ápolói iskolát, és ma már időseket gondoz Berlinben. A képzés a napokban ért véget, letette az utolsó vizsgát is, így már szakápolóként dolgozhat teljes állásban a német fővárosban.
A már Németországban dolgozó nővére győzte meg, hogy próbálja meg az ápolást, noha Szabolcs kezdetben szkeptikus volt: nem beszélte jól a nyelvet, és nem is volt biztos abban, hogy neki való az ápolói munka. Mégis belevágott, mert – ahogy a 24.hu-nak mesélt az okokról – itthon látta biztosítva a jövőjét. Kommunikáció szakos egyetemistaként csak úgy tudta finanszírozni a tanulmányait, hogy az egyetem mellett dolgozott. A kereskedelmi szektorban vállalt munkákat, de igazán sehol sem kapott olyan szakmai támogatást, amire vágyott, és huszonévesen a kiégést is megízlelte.
Egy Kecskemét melletti faluban próbált egzisztenciát felépíteni, nem sok sikerrel. Másfél órákat ingázott a munkahelyére, a bérletet maga fizette. Otthon lakott, mert nem tudott albérletet finanszírozni.
Pumpált az is, hogy sokan mondták, több van bennem
– mondja.
Berlinben duális képzés keretében oktatták az ápolói szakmára. Ez azt jelentette, hogy már a képzés elejétől kezdve nemcsak elmélet, hanem gyakorlat is volt, amiért fizetést is kapott, az utolsó évben 900 eurót, amiből fizetnie kellett az albérletet és a szintén nem olcsó berlini életet. Nehéz volt, de megérte, összegezi az elmúlt három évet Szabolcs, mondván, szakmailag és emberileg is sokat kapott ebben az időszakban.
Stresszes és kemény volt a képzés, de rendkívül átfogó tudást kapott, ezért is szerette: a biológiától az anatómián át kommunikációt, pszichológiát és higiéniát is oktattak, és azzal is foglalkoztak, hogy mit kell tenniük az agresszív betegekkel. A három év alatt végig segítette egy mentor is, akihez bármikor fordulhatott, ha kérdése, gondja volt.
Három műszakban dolgozik. Az osztályon ideális esetben 18 betegre négy ápoló jut. Néha ugyan csak kettő, ha beteget jelentenek, de Szabolcs azt mondja, Németországban is probléma a munkaerőhiány az ápolói szakmában, mert a fizetés nem a legjobb, ráadásul a média ott is kidomborítja a negatív híreket az egészségügyből, ami nem teszi vonzóvá a szakmát. Ezért a rendszernek égető szüksége van a Szabolcshoz hasonló külföldi fiatalokra, és ezért is kapott nagy hírverést a díj, amivel szeretnék jobb fényben feltüntetni az ápolást. Szabolcs azt mondja, bár közvetlen környezete felnéz rá, amiért időseket gondoz, a társadalom nagy része nem becsüli meg az ápolói szakmát.
A bankban dolgozók a dupláját keresik, de azt mondja, ez nem bántja, mert a kisebb fizetéssel is a magyarországinál sokkal jobb színvonalon él. Cserébe viszont keményen dolgozik, van úgy, hogy hétfőtől vasárnapig éjszakai műszakban.
Fizikálisan és pszichésen is nehéznek tartja a munkáját, ezért sem tudja elképzelni, hogy hosszú évekig csinálja, viszont az ápolói szakmától nem akar eltávolodni. A folytatásról már most vannak elképzelései: szeretné magát továbbképezni, az onkológiai ápolás érdekli.
Nem a legszebb dolog látni azt, ahogy a rák megeszi az embert, de az, hogy elkísérheted a beteget élete utolsó szakaszában, és fájdalommentességet tudsz neki biztosítani, gyönyörű foglalkozás.
Azért is az egészségügyben tervezi a jövőjét, mert szeretne az emberekért tenni. Végre úgy érzi, van értelme a munkájának.
Nem egy tescós polcot töltök fel, amit húsz ember egy órán belül lerámol.
Nem zárja ki, hogy egyszer a magyar egészségügyben dolgozik majd, de egyelőre nagyon jól érzi magát Berlinben, ahol megkapja az otthon hiányolt szakmai és emberi támogatást. „Idegen országban vagyok, mégis jobban fejlődöm, mint Magyarországon” – mondja.
Kiemelt kép: PKV-VERBAND
