Belföld

Visszaléptek a bírók, csúszik Czeglédy tárgyalása

Az eredetileg kijelölt, 3 fős bírói tanács 2 tagja „egyéb ok”-ra hivatkozva kiszállt a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőügyből – erősítette meg a hvg.hu értesülését a Szegedi Törvényszék.

Mivel a 3 fős bírói tanács 2/3-a kiesett, azonnal intézkedtek egy új bírói tanács kijelölésében: az elnök dr. Molnárné dr. Mészáros Noémi, a tanács új tagja dr. Nóvé Ágnes – közölték.

A hvg.hu cikke szerint a törvényszék hét elején kiadott egy közleményt, amiben azt emelték ki, hogy folytatódik Czeglédy Csaba ellen az eljárás, megváltozott összetételű tanáccsal, de ennek okára nem tértek ki.

Azonban az új bírói tanáccsal szemben is aggályok merültek fel: egy június elején nyilvánosságra hozott belső, bírósági irat szerint, gyakorlatilag nincs olyan büntetőbíró az egész Szegedi Törvényszéken, akire rá lehetne bízni a Czeglédy és társai elleni pert. A törvény kimondja, hogy a vádemelést követően nem járhatnak el azok, akik az ügy korábbi szakaszában már részt vettek, döntést hoztak az ügyben. Mivel a Czeglédy-ügy 2015 óta ezen a bíróságon zajlott, szinte minden bíró belefolyt az ügybe,

így összesen 16 bírót emiatt szerinte ki kellene zárni.

A törvényszék elnöke arra hivatkozott, hogy az így megmaradt, „kizárással nem érintett” négy bíró a hatályos ügyelosztási rend alapján „csak és kizárólag fellebbviteli ügyek intézésében vesz részt”.

A törvényszék által megnevezett, visszalépő bírók helyett kijelölt mindkét bíró ebben az utóbbi felsorolásban szerepel. Tehát dr. Molnárné dr. Mészáros Noémiről és dr. Nóvé Ágnesről is azt írta korábban a törvényszék elnöke, hogy az ügyelosztási rend alapján rájuk más típusú ügyeket szignálhat ki.

Czeglédy Csaba szerint az új bírók sem felelnek meg a törvényi feltételeknek, és szerinte tudatosan olyan bírókat jelöltek ki, akik miatt megtámadható az ítélet, mert tudják, hogy nem követett el semmilyen bűncselekményt, ezért a „hatalomnak” jobb, ha eljárási hiba miatt vesztenék el az ügyet. A volt önkormányzati képviselő szerint tudatosan hagyják elvérezni az egészet.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik