Belföld

Szombaton hatan haltak meg az utakon

Magyarország területén szombaton a rendőrök 63 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 személy vesztette életét, 15 súlyos és 44 könnyű sérüléssel végződött – közölte a rendőrség.

Mint írták, összesen

  • 162 személyt fogtak el, közülük22 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján,
  • 120 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten,
  • 188 személyt állítottak elő, köztük 80 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt,
  • további 18 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 7 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 33 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, további 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Kiemelt kép: Összeroncsolódott személygépkocsi, amely előzés után egy út menti fának ütközött, majd visszapattant az útra az 54-es főúton Soltvadkert és Bócsa között 2019. szeptember 7-én. A balesetben az autó sofőrje meghalt. (MTI/Donka Ferenc)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik