Eredménytelenül zárult az állami zalaegerszegi tesztpálya irányítótornyára kiírt közbeszerzési eljárás, bár már akadt két jelentkező a nyolcemeletes, 980 négyzetméteres alapterülető épület felhúzására – vette észre a Népszava.
Ami érdekessé teszi az egészet, az, hogy az egyik ajánlattevő a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV, a másik ajánlattevő meg a Laterex Zrt., mindketten túl drágán vállalták volna a munkát, a kért – de a közbeszerzési értesítőből ki nem derülő – összeget a megrendelő, az állami tulajdonú Autóipari Próbapálya Zala Kft. sem tudta vagy akarta kifizetni.
Pedig eddig temérdek pénzt öltek bele a próbapályába.
A G7 értesülése szerint csak az aszfaltozás 30,5 milliárdba került, amivel szintén (az akkor a Duna Aszfalttal konzorciumban dolgozó) Záév-et bízták meg, a portál pedig július végén úgy becsülte, hogy a projekt teljes költségvetése nem áll meg 45 milliárd forint alatt.
Kiemelt kép: Fotó: 24.hu/Berecz Valter