Belföld

Billegő körzetben kapott jobboldali kihívót a szombathelyi fideszes alpolgármester

Újabb egykori fideszes csatlakozott a jobboldali ellenzékhez Szombathelyen. A Nyugat.hu azt írja, hogy Marton Zsolt, aki 2010 és 2014 között volt alpolgármester, az őszi önkormányzati választáson képviselőként indul abban a körzetben, ahol a jelenlegi fideszes alpolgármester, Illés Károly is.

A hírportál szerint Marton korábban Hende Csaba embere volt, mindketten MDF-esként kezdték, majd 2003-ban beléptek a Fideszbe. A 2013-ban kirobbant botrányban szorult háttérbe, amikor egy másik fideszes alpolgármestert, Lazáry Viktort azzal gyanúsított meg Czeglédy Csaba, hogy kokaint fogyasztott. Marton 2014-ben nem indult a választáson és teljesen visszavonult a közélettől.

A szombathelyi 2-es számú körzetben mindössze 72 darab szavazaton múlt, hogy Illés Károly tudott nyerni az ellenzéki Bokányi Adriennel (Éljen Szombathely!) szemben. Most is szoros verseny várható, ráadásul a meggyőződéses jobboldali Marton pont a Fidesztől vehet el szavazatokat.

Szombathely a bizonyíték rá, hogy lehet izgalmas a politika
Kokain, nemi erőszak, sikkasztás, egymást kicsináló politikusok – ez nem egy hollywoodi film összefoglalója, hanem néhány mozzanat a szombathelyi közélet elmúlt húsz évéből. A káoszos múlt után a vasi megyeszékhely lehet az egyik olyan nagyváros, amely igazolja, hogy a Fidesz sem nyerhet mindig.

Kiemelt kép: Lazáry Viktor (balra), Molnár Miklós (középen) és Molnár Zsolt (jobbra) alpolgármesterek 2013-ban a szombathelyi városi közgyűlésen. MTI/Kászoni László

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.