Belföld

Lefoglalta a rendőrség az L. L. Junior kisfiát elgázoló férfi kocsiját

Lefoglalta a rendőrség annak az idős férfinak az autóját, aki halálra gázolta múlt szombaton L. L. Junior kisfiát a Füredi úton, amikor átszaladt a piroson – ezt Janklovics Ádám, a gázoló ügyvédje mondta lapunknak, amikor a nyomozás jelenlegi állásáról érdeklődtünk.

Az ügyvéd elmondta még, hogy a rendőrség műszaki szakértőt rendel ki, és az ügy jelenlegi adatai alapján fel sem merül védence büntetőjogi felelőssége. Ezért csak tanúként hallgatták ki ügyfelét. Megkérdeztük, hogy szeretne-e személyesen is találkozni védence, F. Tamás az elhunyt kisfiú szüleivel, az alábbi választ kaptuk:

Ügyfelem azt írta a családnak hátrahagyott levelében, hogy nagyon sajnálja a történteket és együttérez a hozzátartozókkal. Ennél többet azonban nem tervez.

A gyerekek hazafelé tartottak az édesanyjukkal, amikor a Vezér utca és a Füredi utca sarkánál a kisfiú váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából és kiszaladt a zebrára, amikor a jelzőlámpa piros volt. Ekkor az első érkező autó elütötte a kisfiút. A gyereket egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik