Belföld

Már két Vekerdy bírálja a rendszert és az oktatást

Először nyilatkozott közösen Vekerdy Tamás és legidősebb fia, aki egy waldorfos gimnáziumot vezet.

A WMN.hu tanévnyitók elé időzített páros interjújából kiderül, hogy Vekerdy Dániel, aki a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium igazgatója nemcsak külsőleg hasonlít a professzor papára, hanem nagyon hasonlóan látják azt is, milyennek kellene lennie az iskolának. Vekerdy Tamás elárulja, neki a gyerekekkel kommunikálni természetes, de a kamaszokhoz a fia jobban ért.

Abban is egyetértenek, hogy az iskola lényege nem a tananyag, az osztályozás. Az a jó iskola, ahol a diák bízik a tanárban, mer  kérdezni. Tantárgy sem nagyon kell, egy-egy nyitott témánál, sokkal hasznosabb a közös gondolkodás. Vekerdy Dániel szerint a környezetvédelem kötelező tanítása például inkább taszítaná a diákokat, a közvetlen kapcsolat sokkal hasznosabb.

Az új köznevelési törvényről Vekerdy Tamás azt mondja, tévúton jár az egész magyar közoktatás, ha a gyerekek vagy a nemzet érdekét nézzük. A törvények alapján a hivatal azt csinál, amit akar egy iskolával.

Ez így katasztrófába visz minket, mert nem a világra nyitott embereket képezünk, holott évek óta tudjuk, hogy három dologra lesz szükség a jövőben: kreativitásra, kritikai érzékre és vállalkozókedvre. Ehelyett mi beszabályozott, füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk. (…) Ez a törvény egy egész populációt kontraszelektál. Ez alól próbálják kimenekíteni a gyereküket, akiknek módjuk van rá.

Vekerdy Dániel visszafogottabb. A jövőt ő sem tartja vidámnak, de iskolaigazgatóként nem izgul jobban, mint eddig, eddig is tönkre lehetett volna tenni őket, ő jóval nagyobb problémának látja, hogy

mindenki elmegy külföldre, aki más világot szeretne. Nem itt akarja megvalósítani azt a más világot, mert úgy érzi, itt nem lehet, hanem inkább elmegy. Azt lehet látni, hogy a tájékozatlanok maradnak itt, ami nem vetít előre semmi jót. (…) Amíg arra szoktatnak egy társadalmat, hogy a kiskapukat keresse, csaljon és ügyeskedjen, addig nehéz a rendszert megváltoztatni.

Szerinte felesleges várni, hogy a politikusok egyszer megjavulnak, a változtatásokat a saját közösségekben kell elkezdeni. Édesapja ehhez fontosnak tartaná, hogy legalább a középosztály ne legyen tájékozatlan.

A tájékozatlanság lehetővé teszi, hogy bármit bebeszélhetnek az embernek.

Szerinte ez fenyegeti valójában a nemzet létét. A professzor ennek a veszélynek a tudatosítását tartja fontosnak a túléléshez, míg fia  pozitív példákat keres.

Jó dolog tüntetni is, mert mondjuk ki, hogy mi az, ami NEM, de mellette csináljunk is valamit, ami IGEN.

„Nem akarunk ilyen szolgálólány meséjét" – tüntettek a köznevelési törvény ellen
Júliusban a parlament megszavazta a köznevelési törvény módosítását, ezért tüntettek ma a Kossuth téren. A demonstráción a diákok országos sztrájkot jelentettek be.

 

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik