Belföld

Fellebbezett az ügyészség a Viking Sigyn kapitányának letartóztatása miatt

Mint arról korábban beszámoltunk a Fővárosi Törvényszék első fokon 30 nappal meghosszabbította a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását.

A bíróság bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében, illetve szökés, elrejtőzés veszélye miatt hosszabbította meg Jurij C. letartóztatását.

Bár a főügyészség három hónapos hosszabbítást indítványozott, a bíróság szerint egyelőre a kényszerintézkedés harmincnapos meghosszabbítása is elég. Úgy fogalmaztak, hogy a hamarosan elkészülő újabb informatikai szakvélemény alapján esetlegesen felmerülő nyomozati cselekmények elvégzésére a letartóztatás egy hónappal való meghosszabbítása is elegendő.

Álláspontjuk szerint a gyanúsítottnak a bizonyítási eljárás megnehezítésére vonatkozó kockázatát az újabb igazságügyi informatikai szakvélemény megállapításai alapján lehet majd ismét mérlegelni.

Jurij C. jogi képviselője, Tóth M. Gábor lapunknak azt mondta a döntés után, hogy fellebbeznek majd a végzés ellen. Mostanra kiderült, hogy az ügyészség sincs különösebben elragadtatva a döntéstől.

A kerületi ügyészség álláspontja szerint nem egy, hanem a büntetőeljárási törvény által lehetővé tett három hónappal indokolt meghosszabbítani a letartóztatást, mivel további szakértői vélemények elkészítése van folyamatban. Ezek eredménye alapján pedig akár további tanúbizonyítás lefolytatása is szükségessé válhat.

A bizonyítás befolyásmentes elvégzése elsődleges érdek, amely az ügyészség szerint csak hosszabb tartamú letartóztatással biztosítható. Ezért fellebbeztek a végzés ellen.

fotó: MTI/Mónus Márton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.