Belföld

Tarlós István viszolyog ettől a kampánytól

Hídégetést, zaklatott hatalomvágyat, uszítást, hetvenkedést, hitegetést emleget.

Tarlós István a Magyar Nemzetben üzenetértékűnek nevezi,  hogy az indulását támogató 12 ezer aláírás órák alatt összegyűlt. A főpolgármester a választási kampányról azt mondja, bár harminc éve politizál, az eddigiek közül kevés váltott ki belőle kellemetlen érzelmeket. Az 1994-es azért, mert kiszámíthatatlan volt, mivel az SZDSZ-ből előtte lépett ki.

A másik a mostani, de most nem ideges vagyok, csak egyszerűen viszolygok ettől a kampánytól. Mindig voltak furcsaságok és feszültségek, de ami most folyik, az vicc.

A viszolygását a szokatlan mezőnnyel és az ellenzék kontárságával, azzal magyarázza, hogy

a parlament, a kormány konkurenciájának tekintik az önkormányzati, főpolgármesteri pozíciót, ami a város szempontjából komolytalan és veszélyes. Az ellenzék a jelenlegi kampánystílusával felégeti a kormányzattal való együttműködéséhez szükséges maradék hidakat is.

Uszítás, hetvenkedés, hitegetés

Azt mondja, korábbi SZDSZ-esektől hallotta, hogy a kampány hátterében megjelentek régi párttársai. Újra felhozza, hogy ő akkor lépett ki az SZDSZ-ből, amikor

a szabad demokraták gyakorlatilag eladták az ország lelkét.

Kuncze: Tarlós a saját farkába harapott
Így reagált az SZDSZ egykori elnöke arra, hogy a főpolgármester elkezdett rettegni a párttól, amelynek alapítói  között volt.

Bár azt mondja, nem érdemes erre több szót vesztegetni, arról azért nem feledkezik meg, hogy Karácsony Gergely később dolgozott SZDSZ-eseknek (Horn Gábornak, Demszky Gábornak), szerinte ezért köszönhetnek vissza az SZDSZ kampánymódszerei, amelyeket meg is nevez: eltorzított vádaskodások, zaklatott hatalomvágy, uszítás, hetvenkedés, hitegetés.

Nincs valódi ellenzéki egység

Budapesten nincs ellenzéki egység, az összetákolt összefogás „az eszmerendszerüket veszített ellenzéki pártelitek marakodásából született”. A legnagyobb vesztesnek az MSZP-t tartja, mert régóta nincs saját jelöltje komoly pozíció­ra, Karácsony Gergely pedig úgy tesz, mintha erkölcsi kérdésekben ő lenne az etalon, de összevissza nyilatkozik, Tarlós pedig nem tudja,

miként akar megküzdeni a kormánnyal és a Fővárosi Közgyűléssel, ha bevallottan öt éve nem bír néhány kerületi hörcsöggel sem.

Eszelősnek nevezi azt a mondatát, hogy

aki rajta kívül indulni mer a főpolgármester-választáson, az mind a Fidesz vagy az én emberem. A valóság ellenben az, hogy Karácsony nagyon fél régi haverjától, Puzsér Róberttől és Puzsér stílusától.

Ő már most zöldebb

A főpolgármester azt mondja, Zuglóban, a Pillangó parkban háromszor annyi fát vágtak ki, mint amennyit a régi Szentendrei út felújításánál terveznek, a Demszky Gábor nevével fémjelzett korszakban pedig évente egy-kétszáz fát ültettek, míg ők átlagban évi kétezret. Demszkyéket okolja azért is, hogy újra és újra fel kell  újítani a nagykörúti villamosvonalat, mert a pályákat héttonnás tengelyterhelésű Ganz villamosokra tervezték, de a Com­bino villamosok 11 tonnás tengelyterhelésűek. Az ellenzék folyamatos hibakeresését emberileg érti, de nem tartja hitelesnek.

A kutya ugat, a karaván halad. Sokat nem kell törődni az ellenzékkel.

700 milliárdos fejlesztés jöhet

Szerinte senki nem vitatja, hogy a város működését stabilizálták, a a beruházások rendben haladnak. A kormány minden fejlesztési tervüket jóváhagyta, mintegy 700 milliárd forint értékben vannak elfogadott projektek.

Bár Amikor lehet, bírálja Karácsony Gergelyt. A fővárosi parkolás témájánál éppúgy, mint amikor beígéri, hogy az elmúlt évek eredményei alapján a környezetvédelemre is erősebben koncentrál, pedig a klímavédelem terén már most komoly lépéselőnyben van az ellenzékkel szemben, mert Áder Jánossal  együttműködve már három éve – Magyarországon elsőként – csatlakoztak a legjelentősebb környezetvédelmi koalíció­hoz, az Under 2-höz. Neki ilyenekről szól a kampánya,

nem Esze Tamás talpasait imitáló felkelésről vagy naponta bemutatott bohókás biodíszletekről, amelyeket hol elver az eső, hol elfúj a szél.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik