Belföld

Életek múlnak a szűrőbuszokon, de egy év csúszás után sem sikerült elkészíteni őket

Évente 2200 magyar nő hal meg mellrák miatt. Hiába az ígéretek: a szűrőbuszoknak a kitolt határidő ellenére is csak egy része készült el, a megrendelő pedig titkolózik.
Korábban a témában:

Legalább négy mammográfiás szűrőbusz még mindig nem készült el abból a tíz megrendelt járműből, amelyeket tavaly júliusig kellett volna leszállítani a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság számára, az egyetlen időben elkészült busz ügyében indult nyomozást pedig a rendőrség lezárta — tudta meg a 24.hu.

Fontos, hogy házhoz vigyük a szűréseket — erről beszélt tavaly márciusban Rétvári Bence, az Emberi Erőfőrrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Vácon. Az ünneplésre az adott okot, hogy a településre érkezett egy általános célú szűrőbusz, ez alkalomból pedig a választókerület országgyűlési képviselőjeként Rétvári sajtótájékoztatót tartott.

Az  MTI beszámolója szerint a fideszes politikus hangsúlyozta: fontos, hogy azokon az 5000 fő alatti településeken is igénybe vehetők legyenek szűrővizsgálatok, ahonnan az emberek nehezebben vagy kisebb hajlandósággal utaznak el különböző szűrésekre. Egy igazán jó híre is volt szavazóinak.

Mint mondta: tíz általános és tíz mammográfiás szűrőbusz indul el a napokban, hogy

házhoz is vigyük a szűréseket.

Rétvári hozzáfűzte: a mammográfiás szűrés azért is fontos, mert hiába ingyenes, az érintetteknek mindössze 40-50 százaléka megy el.

Fotó: Rétvári Bence/ Facebook

A mammográfiás szűrőbuszok azonban nem indultak útnak. Sőt: megmagyarázhatatlan, hogy az államtitkár hogyan tehetett ígéretet tíz új járműre, amikor ebben az időszakban már világos volt, hogy a vállalt határidőre, 2018. július 18-ára a tíz megrendelt mobil szűrőállomás közül mindössze egy készül el időben.

Ráadásul az átadás után ez az egy is köddé vált. A Zoom.hu tavalyi cikke szerint az egyetlen, elkészült szűrőbusz ügyében a rendőrség csalás miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A feljelentés szerint a busz alvázszámát megváltoztatták, a kilométerórát lenullázták, a jármű valójában nem új, csak átalakított, már futott 40 ezer kilométert a BKV-nál. A lap megszerezte az információkat alátámasztó fotókat is. A feljelentésben többek között az állt, hogy a szűrőbusz üzemanyag-betöltő ajtaján rajta van a plomba, amilyet csak a BKV használ, belseje több helyen BKV-kék, ugyanaz a motor van bennük, ugyanazzal a motorszámmal, ráadásul az egyéb főegységek alapján is beazonosítható, hogy egy átalakított BKV-buszt adtak el újként.

Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek. Kérdésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a nyomozást 2019. július 15-én, bizonyítottság hiányában lezárták.

A feljelentés már csak azért is nagy port vert fel, mert a rendőrségnek egy olyan ügyet kellett feltárnia, amely rossz fényt vethetett volna a rendvédelmi szervek csúcsvezetőjére, Pintér Sándor belügyminiszterre.

2017 márciusában a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) a Népegészségügyi Stratégia ellátásához szükséges húsz, egészségügyi szűrőállomásként működő buszra írt ki tárgyalásos eljárást. A pályázat második, tíz mammográfiás röntgennel felszerelt busz leszállítására vonatkozó részét egy, az orvosi eszközök piacán teljesen ismeretlen cég nyerte el 1,7 milliárd forintért. A cég körül több furcsa körülményt is felfedett a sajtó:

  • A cég éppen a közbeszerzési eljárás kiírásának hónapjában változtatta meg nevét Persecutor Vagyonvédelmi Kft.-ről H1 Systems Kft.-re.
  • Honlapjukon nem volt nyoma orvostechnológiai munkáknak és speciális, buszos megbízásoknak sem.
  • Évekkel korábban a hvg.hu Pintér Sándor egykori biztonsági érdekeltségeivel hozta kapcsolatba.

Tapasztalat híján érthető, hogy a H1 Systems a szerződés teljesítéséhez két alvállalkozót is bevont: a buszokat az Ikarus Egyedi Kft.-re, a röntgenfelszerelést pedig a Forex Medical Kft.-re bízták. Az első szűrőbuszt a szerződés megkötése után öt hónappal, a maradék kilencet pedig 10 hónappal kellett volna leszállítaniuk, tehát a teljes flottának legkésőbb 2018. július 18-ig fel kellett volna állnia.

Ezrével öli a mellrák a magyar nőket, egyetlen szűrőbusz készült el a tízből
1,7 milliárd forintért szállított volna tíz mammográfiás szűrőbuszt egy kalandos hátterű cég. Alvállakozója becsődölt, hónapokig nem állhatnak munkába a szűrőbuszok, pedig több ezer nő életét menthetnék meg.

Csakhogy időközben az Ikarus Egyedi Kft. becsődölt, jelenleg felszámolás alatt áll. A szerződést tavaly módosítani kellett: a maradék kilenc busz építésére nem kerestek másik vállalkozást, az Ikarus Egyedi 2019. április 30-ig kapott haladékot a buszok leszállítására.

Szerettük volna megtudni a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóságtól, hogy milyen ütemezésben vették át az elkészült járműveket, azonban kérdéseinkre csak részben kaptunk választ. Ahogyan azt augusztus 13-án kelt levelükben írták:

A KEF a mai napig összesen 5 db mammográfiás szűrőegységet vett át a szállítótól. Azon szűrőbuszok esetében, amelyeknek legyártását a vállalkozó határidőre nem teljesítette, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a szerződésben rögzített késedelmi kötbért teljes körűen – a már elkészült szűrőegységek vételárából visszatartva – érvényesítette.

A dodonai válasz alapján biztos, hogy legalább négy szűrőbusz még mindig nem készült el (a válaszból ugyanis nem derült ki, hogy beleszámolták-e az egyetlen, időre átadott buszt), és a végül kézhez kapott öt jármű közül volt olyan, amely esetében az áprilisi, meghosszabbított határidőt sem sikerült tartani.

Azt azonban konkrét kérdéseink ellenére nem részletezték, hogy a buszok milyen ütemezésben készültek el, pontosan mekkora időszakra számítottak fel késedelmi kötbért és mikor várható a még el nem készült járművek leszállítása.

A Zoom tavaly úgy értesült, hogy a KEF 50 nap késés után állhat el a szerződéstől. A késedelmi kötbér buszonként és naponta 350 ezer forint. A szerződés lemondása esetén, amennyiben a KEF eláll a szerződéstől, buszonként 35 millió forint meghiúsulási kötbért kell fizetnie, egy busz ára pedig 175 millió forint.

Április 30. és augusztus 13. között 105 nap telt el, így a KEF akár el is állhatott az el nem készült buszok megvásárlásától. Ha nem így tettek, az említett időszakra a kötbér a négy járműre összesen 147 millió forint. Tisztázó kérdéseinkre az állami szervezet egyelőre nem válaszolt.

Korábban Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke kérdésünkre elmondta: évente 2200 magyar nő hal meg mellrák miatt, a nők daganatos megbetegedéseinél ez a vezető halálok. A leginkább veszélyeztetett 45-65 éves korosztály körülbelül 40 százaléka megy el a kétévenkénti behívásos népegészségügyi szűrésekre, az áttöréshez a 70 százalékot kellene elérni. Főleg a kisebb, a városoktól távolabb fekvő, aprófalvas területeken lenne nagy segítség, ha elindulhatnának az új, mammográfiás szűrőbuszok.

Magyarországon évente 32-33 ezer ember hal meg rákban, ami arányaiban a legrosszabb adat az OECD-országok között.

400 ezer évet vesz el a rák a magyarok életéből, amiért nagyrészt a túlterhelt, alulfinanszírozott egészségügy a hibás
Magyarországon évente 32-33 ezer ember hal meg rákban, ami arányaiban a legrosszabb adat az OECD-országok között. A kormány szervezett szűrővizsgálatokat tervez, új rákellenes programmal készül.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.