Két férfi vitatkozott össze Győrben péntek este azon, hogy egyikük parkolni szeretett volna, de útjában volt egy, az útra előzőleg letett motorkerékpár, amit ezért odébb tolt. Ezt látta meg a másik férfi, aki kérdőre vonta a sofőrt, hogy miért nyúlt hozzá a robogójához, majd a vita hevében a 21 éves győri férfi pofon vágta a járművezetőt – írja a kisalfold.hu.
A lapot felkereste a sértett, aki elmondta, hogy az elkövető kérdés nélkül, ököllel ütötte meg. Szerencsére sikerült az ütés elől kitérnie és így csak kicsit találta el az állkapcsát. Hozzátette, a robogós szabálytalanul állt, a robogó pedig nem volt lezárva, ezért 1,5 méterrel arrébb tolta. A sértett azt is elmondta, hogy a férfi a kiérkező rendőröket megtámadta, ezért a földre teperték és előállították.