Belföld

Elsőként gyűltek össze Tarlós István főpolgármester-jelölt ajánlásai

Alig néhány óra alatt összegyűltek Tarlós István, a Fidesz-KDNP által támogatott főpolgármester-jelölt ajánlásai – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kocsis Máté közölte: az induláshoz szükséges ajánlások több mint kétszeresét, több mint 12 ezer aláírást hétfő délelőtt adják le a Nemzeti Választási Irodán, ahol ezt követően hivatalosan is nyilvántartásba tudják venni a jelenlegi főpolgármestert, elsőként a jelöltek közül.

A politikus szerint ez világosan mutatja, hogy Tarlós István élvezi a budapestiek támogatását és a főváros lakói értékelik a főpolgármester elmúlt kilenc évben végzett munkáját.

A Fidesz fővárosi elnökeként Kocsis Máté elmondta: bár Tarlós István nem tartozik a kormánypárt kötelékébe, az elmúlt kilenc évben „vitán felül álló” eredményeket ért el.

Hozzátette: 2010 előtt korrupciós botrányoktól volt hangos a főváros, köztük az akkori városvezetéshez kötődött Magyarország történetének legnagyobb korrupciós botránya is – utalt az akkor még befejezetlen 4-es metró ügyére. A kormánypárti politikus azt mondta, nem volt olyan közszolgáltató vállalat Budapesten, amelynek működésével kapcsolatban 2010 után ne indultak volna rendőrségi eljárások.

A Fidesz fővárosi aktivistái tovább folytatják a támogató aláírások gyűjtését, mert szeretnének minden budapestit tájékoztatni az elmúlt kilenc év eredményeiről – jelezte, rámutatva arra: „önmagáért beszél, hogy a főváros biztonságos, rendezettebb és fejlődő város lett”.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik