Belföld

Az orvoshiány áldozata lett egy középkorú nő a Honvédkórházban

A hétvégén elhunyt a Honvédkórházban egy középkorú nő, akit háromszor szállítottak oda-vissza az intézmény két telephelye között, és mire kiderült, hogy mi a gond, már nem érte meg a műtétet, írja a hvg.hu.

A lap emlékeztetett, hogy szeptemberben felmondott az utolsó radiológus is a Honvédkórház akut sebészeti ellátást és ügyeletet is adó Podmaniczky utcai telephelyén, és emiatt az ultrahangvizsgálatokat a Róber Károly körúti központi telephelyen végzik el, majd a betegeket visszaviszik a Podmaniczky utcába, ahol az ügyeletes dönt a továbbiakról.

Ebből most tragédia lett.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, oxiológus a közösségi oldalán tette közzé csütörtökön reggel, hogy egy középkorú nőt folyamatos görcsökkel, 200-as vérnyomással vitt be a lánya szombaton a Honvédkórház sürgősségijére. A nőt átküldték a Podmaniczky utcai telephelyre, onnan pedig radiológus hiányában a Róbert Károly körútra.

A vizsgálatot több órányi várakozás után végezték el. A diagnózis alapján vasárnapra felvették a sebészeti osztályra, hogy megműtsék, de nem érte meg a műtétet: hétfő hajnalra meghalt.

Kunetz Zsombor annyival kiegészítette a történetet, hogy bár a nőnek olyan betegsége volt, amelyet még a fejlett egészségügyi ellátórendszerekben is rendkívül nehéz felismerni,

ezzel a szervezetlenséggel, azzal, hogy úgy ügyelnek, hogy a minimumfeltételek sem állnak rendelkezésre ott, ahol a sebészeti ügyelet fizikailag van, ezzel a beteg halálához akár hozzá is járulhattak.

Kaptam egy levelet, lásd alább.Sajnos a betegnek olyan betegsége volt, amit rendkívül nehéz felismerni és még a…

Közzétette: Dr. Kunetz Zsombor MBA – 2018. december 5., szerda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik