Belföld

Beidézte a rendőrség Kerpel-Fronius Gábort

Kerpel-Fronius Gábort, a Momentum korábbi főpolgármester-jelöltjét gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárás alá vonta és beidézte a II. kerületi rendőrkapitányság 2019. augusztus 23-ra.

Bár a rendőrségi idézés nem részletezi, Kerpel-Fronius ellen valószínűleg azért indult szabálysértési eljárás, mert július végén a VI. kerületi polgármester, Hassay Zsófia kétszázmillió forintos budai villája előtt sajtótájékoztatót tartott a Párbeszédes Temesvári Szilviával közösen, akit szintén beidézett a rendőrség – írja a Momentum közleményében. A sajtótájékoztatón az ellenzéki politikusok bejelentették: vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság összehívását kezdeményezik, hogy kiderüljön, miből vásárolta magának a házat a fideszes polgármester. Hassay 2014-es vagyonnyilatkozata szerint ugyanis akkor még csak egy 65 négyzetméteres lakása volt, két évvel később viszont budai villát vásárolt.

A Momentum szerint a rendőrség eljárása jogellenes, mert az alapvető jogok biztosa több mint tíz évvel ezelőtt megállapította, hogy törvénysértő, ha egy sajtótájékoztató után gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárás indul. Az új gyülekezési törvény szerintük még inkább egyértelművé tette, hogy a közügyben tartott sajtótájékoztató nem minősül gyülekezésnek.

Elfogadhatatlan és riasztó, hogy a rendőrség nyilvánvalóan törvénysértő módon von eljárás alá ellenzéki politikusokat pusztán a politikai tevékenységük kifejtése miatt. Elvárjuk, hogy a rendőrség az önkormányzati választások előtt is semlegesen, a jogszabályok teljes betartása mellett járjon el. Természetesen a Momentum politikusa minden jogorvoslati eszközt igénybe fog venni a politikai alapon indított, jogsértő eljárással szemben.

kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik