Hajnali 4 órától augusztus 31-én hajnali 4 óráig a 4-es és a 6-os villamos csak a Jászai Mari tér és a Corvin-negyed között közlekedik.
Augusztus 31-én hajnali négy óráig a nagykörúti vonal északi szakaszán, a Nyugati pályaudvar és a Széll Kálmán tér között pótlóbusz jár 4-6 jelzéssel. A pótlójárat a Nyugati pályaudvari buszvégállomásról, a 91-es busz felszállóhelyéről indul, a Jászai Mari téren pedig a 9-es busz megállójában lehet felszállni rá. A Margit híd, budai hídfő és a Széll Kálmán tér között a pótlóbusz útvonala nem változik.
A 4-es és a 6-os villamos pályájának felújításáról a Budapesti Közlekedési Központ azt közölte, hogy június közepe óta a Práter utca és a Goldmann György tér között, valamint a Széna tér és a Török utca között mintegy kétezer méteres szakaszon cserélte a BKV a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra az elhasználódott sínpályát.
A két villamos szeptember 2-ától, vagyis az iskolakezdéstől újra a teljes vonalon közlekedik majd.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI