Belföld

Honvédelmi miniszter: Erős honvédség kell Magyarországnak

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.

A ceremónián a köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint több száz érdeklődő vett részt. A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le esküjüket.

A katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében a honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a béke és a biztonság megőrzésére Magyarországnak erős honvédségre van szüksége. Ehhez jól felszerelt, korszerű, a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközök és jól kiképzett katonák kellenek.

Benkő Tibor az esküt tevő honvédtisztjelöltektől azt kérte, legyenek büszkék arra, hogy a honvéd nevet viselhetik, legyenek mindig méltók a szolgálatra, és mutassanak példát a haza iránti hűségből, szeretetből és bajtársiasságból.

Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk,

mondta a tisztavatáson Áder János.

A köztársasági elnök szerint magyarok sok álmából – demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság – valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára.

Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket – tette hozzá. Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni.

Délelőtt légi parádét tartanak a Parlamentnél, de a központi rendezvények között idén is lesz parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája, emellett a Várkert Bazárban, valamint a Clark Ádám téren is programokkal, koncertekkel várják az ünneplőket. Délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Az ünnepi programokat az esti tűzijáték zárja a fővárosban.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik