Belföld

Gulyás Gergely: Az MSZP mint ellenfél már nincs a pályán

A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Zala megyei Kiskutason.

Gulyás Gergely a település napján tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy a Magyar falu program célja a következő években a falusi létforma népszerűsítése.

Ehhez pedig nemcsak arra van szükség, hogy az emberek megismerjék a vidéki életet, de arra is, hogy csökkentsék az infrastruktúrabeli különbségekből és a közszolgáltatások elérhetőségéből esetleg még adódó hátrányokat – jelezte a miniszter.

A következő évi költségvetésben ezért útfelújításra és a falusi közösségi szolgáltatások javítására is 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre, és az a cél, hogy hasonló összegeket biztosítsanak 2021-ben és 2022-ben is – tette hozzá.

Kiskutas 2006 – a jelenlegi független polgármester, Halász Gábor megválasztása – óta eltelt időszakát és a tavaszi európai parlamenti választások eredményét értékelve Gulyás Gergely kitért arra, hogy az egykori kormányzó erő, az MSZP mint ellenfél “már nincs a pályán”. Szerinte ez jó példa arra, hogy ha nem a választópolgárok szolgálatában állnak, a nagy politikai erők is „hogyan tudnak megszűnni, eljelentéktelenedni, észrevehetetlenné válni”.

Ez egyszerre győzelem és öröm, az mindannyiunk számára figyelmeztetés is

– fogalmazott a miniszter.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Magyar falu program zalai vetületeivel kapcsolatban egyebek közt arról beszélt, hogy jelenleg 170 milliárd forintos költséggel épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út. Ezen felül Zala megyében mintegy 90 milliárd forint kellene arra, hogy a három- vagy még több számjegyű mellékutakat is fel tudják újítani.

(MTI, kiemelt kép: 24.hu / Marjai János)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik