Belföld

Ágyi poloskák inváziója keseríti meg a Honvédkórház életét

A Honvédkórház több osztályának, többek közt a válságos állapotú betegeket ellátó intenzív osztály, orvosi szobáiban ágyi poloskák inváziója ütötte fel a fejét, írja a hvg.hu.

A lap értesülései szerint a 24 órás ügyeletet ellátó, sürgős és intenzív ellátásra szakosodott orvosok egy része kényszerből az intenzív osztály egyik használaton kívüli kórtermébe, betegágyakra szorult átmenetileg. Ennek egészen prózai oka van: ezeknek az ágyaknak a műanyag matracaiba nem tudnak befészkelni a vérszívók.

Az ágyi poloskák jelenlétét először július első hetében, az intenzív osztály orvosi szobájában észlelték, ekkor egy szakorvosjelölt csípéseket vett észre magán, majd a kórház bőrgyógyásza is megerősítette, hogy a tüneteket ágyi poloska okozta.

Miután a szakorvosjelölt jelezte a történteket az osztályvezető főorvosnak, az csak annyit mondott, hogy

ne hisztériázzon!

A főorvos azután kezdte komolyan venni a panaszokat, hogy egy héttel később egy másik orvos is hasonló történtekről számolt be. Ekkor körlevélben tájékoztatták a dolgozókat, hogy lezárják az ominózus szobát, az ágyat pedig kidobják. Azonban ekkorra már több orvosi szobában is szétterjedtek a poloskák: már két emelettel feljebb is csípésekkel ébredtek a dolgozók.

Ekkor már műtőssegédek és asszisztensek is jelentkeztek poloskacsípéssel a kórház bőrgyógyászatán. Időközben ugyan a szobák és helyiségek mindegyikében elrendelték az irtást és fertőtlenítést, a poloskák terjedése nem állt meg. Már körülbelül 35 orvost és 40 asszisztenst érint probléma, egy szakorvos pedig haza is vitte a fertőzést, és már otthonában is feltűntek a vérszívók, valamint párján is megjelentek csípések.

A Honvédelmi Minisztérium ezt reagálta a történtekre:

Kórházunk évente 1,2 millió beteg ellátását végzi, és mint ilyen nagy forgalmú intézmény különösen kitett a behurcolt (pl. ez esetben a betegek ruházatával behurcolt) fertőzéseknek. Az ágyi poloskák világszerte rendkívüli mértékben szaporodnak, a legtisztább lakásban és helyiségekben is előfordulhatnak. Kórházunkban, ha megjelenésüket tapasztaljuk, akkor azonnali beavatkozást és irtást rendelünk el, ez így történt júliusban is, amikor az érintett részlegeken észleltük megjelenésüket. Minden érintett helyiség az irtást követően funkciójának megfelelően használható.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Europress / Biosphoto / Roger Eritja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik