Belföld

Egy alapáron 40 milliós Mercedes is a Vajna-hagyaték része

Újabb vagyonelemre bukkantunk Andy Vajna egykori sztárproducer örökségéből, amihez – más javakkal együtt – nem férhet hozzá a hagyatéki eljárás végéig örököse, Vajna Tímea. A néhai filmmogul özvegye elmondása szerint anyagi problémákkal küzd: áruba bocsátotta Lamborghinijét, egy zongorát és egy mozirendszert is.

A januárban elhunyt, egykor a kaszinóbizniszt is uraló üzletember hagyatékához tartozik egy Mercedes-Benz S-osztályos luxusautó is, amit a néhai Vajna egyik főcége, a vagyonkezeléssel foglalkozó AV Investments Kft. lízingel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara adatai alapján egy 4 ezer köbcentis, 8 hengeres és 469 lóerős motorral szerelt S560-as Mercedesről van szó.

Ebből a típusból több változat létezik, de a szóban forgó összkerékhajtású, meghosszabbított modell alapára 39 673 480 forint – extrák nélkül.

Azt nem tudni, hogy az autót jelenleg használja-e valaki, de a közjegyzői kamara nyilvántartása szerint a lízingügyletet idén február 7-én jegyezték be, vagyis bő két héttel Andy Vajna január 20-i halála után. Természetesen lehetséges, hogy a járműre korábban tettek szert, de a nyilvántartás adatai alapján az is előfordulhat, hogy az AV Investments Kft. vezetői nem sokkal Vajna halála után szerezték be a nagyértékű luxusautót. Ha így volt, az AV Investments két döntéshozója határozhatott erről, Kovács Andrea és Vajna régi üzlettársa, Samuel Russell Falconello adószakértő, akik az adott időszakban közös aláírási joggal bírtak. Vajna Tímea ekkor nem volt ügyvezetője a cégnek.

Próbáltuk kideríteni, hogy mikor történt az autó beszerzése, ám hiába fordultunk több alkalommal az anyagi körülményeiről az utóbbi időben többször nyilatkozó Vajna Tímea PR-munkatársához, többszöri megkeresésünkre sem reagált kérdéseinkre.

Andy Vajna több tízmilliárdos vagyonáért egyébként komoly huzakodás megy, amivel több cikkben is foglalkoztunk:

Halála előtt egy rakás pénzt kimenekített Andy Vajna, de Vajna Tímea nem fér hozzá
Az örökségéhez nem fér hozzá, bútorokat ad el, hogy fedezze megélhetését, pedig sok milliárdot menekített ki a cégbirodalomból még a halála előtt néhai férje, a sztárproducer.
Vajna Tímea örökölt, de nem tudni pontosan, hogy mit
Egy TV2-s ügyletben örökösként írt alá, de ennél bonyolultabb a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik